A weboldalunk alcíme: “belülről kiteljesedve”. Folyamatosan a teljességre törekszünk, így fontos volt, hogy az Eredmények c. könyv is teljeskörűen hiteles, tehát nemcsak a pszichológusok, hanem más szakmák művelői szerint is élvezetes és hasznos könyv lehessen. Íme 5 kiemelkedően “Eredményes” ember ajánlója, akik teljesen más közegből jöttek:
Fenyő Iván
Iván hazánk egyik legismertebb és tehetségesebb színésze, aki olyan értékes filmekben játszott főszerepet, mint a “Szabadság, szerelem” és a “Veszettek”. Sokan tudják, hogy nemcsak a mozivásznon, de az ismertségét felhasználva a mindennapi életben is igyekszik jó példát mutatni az embereknek, és önerőből megteremtett olyan nagyszerű kezdeményezéseket, mint a Fénykonferencia sorozat vagy épp a “Gyere fel Ivánhoz” beszélgetőestek, ahol híres emberek osztják meg tapasztalataikat az érdeklődőkkel.
Fenyő Iván barátai tudják, hogy Iván nagyon egyenes ember, aki bármikor kertelés nélkül megmondja, ha valami tetszik, vagy nem tetszik neki. Amellett, hogy sok könyvet olvas, és kritikus, tetszett neki az Eredmények.
A saját szavaival így foglalta össze:
“Bence egy nagyon izgalmas, mély, és érzékeny ember. Meglepően sokat tud fiatal kora ellenére. (Ez nagy felelősség!) Emellett nyitott, érdeklődő, alázatos és önreflektív. Érzékelésem szerint eme anyagban összefoglalta és tisztázta mindazt amit most épp tud, amit tudni vél, amiben hisz, amit tanult, és amiket tapasztalt. Ebből próbált aztán levonni következtetéseket, és érvényes összefüggéseket. Jól tette. Értékes embertől, érdekes, elgondolkodtató, értékes írás.”
Rakonczay Gábor
Gábor többszörös Guinness világrekorder és hatszoros óceánátkelő magyar hajós. Ha Eredményekről van szó, ki lehetne hitelesebb, mint aki többször is szerepelt a rekordok könyvében? Amerikai Év Kalandja Díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonos, és rendszeresen tart előadásokat egyetemeken és felsővezetői képzéseken. Eddig 5 országban, több mint 70 000 ember hallotta célmegvalósítással kapcsolatos előadásait. A Tűzhangya, az Átkelés a végtelenen és az Extrém című könyvek írója.
Megfogadtam, hogy csak olyan emberektől kérek ajánlót, akiket én 100%-ig hitelesnek és tiszteletre méltónak, példaértékűnek tartok, nem csupán az alapján válogatok, akinek jól hangzana a neve. Nagyon érzékeny vagyok az emberekre, Gábornál viszont mindig is az volt a megérzésem, hogy az eredményein túl, emberileg is abszolút fel lehet rá nézni. Itt van, hogy ő mit írt a könyv elolvasása után:
“Minél fiatalabb az ember, annál nagyobb esélye van friss szemmel nézni a körülöttünk levő világot. Ha pedig egy útját kereső fiatal ír könyvet, biztos lehetsz benne, hogy abban olyan
kérdésekkel fogsz találkozni, melyek egyenes és mély gondolatokat indíthatnak el… Bence barátom évekkel ezelőtt is a nagybetűs tudást kereste, és most jó látni merre vezet az
út, ha valaki elszántan a tudást veszi üldözőbe.”
Krausz Attila (Bom – DSP)
Attilát egy forgatáson ismertem meg, ahol érdekes volt, hogy amellett, hogy 80 000 követőjük van facebookon, és egy ismert underground rapbanda egyik arcáról beszélünk, teljesen közvetlen volt, és partnerként beszélgetett velem, pedig nem tudta, hogy ki vagyok. A beszélgetésünkben kiderült, hogy nagyon értékes gondolatai vannak, és gyorsan megtaláltuk a hangot.
A legnépszerűbb klippje 5,1 az alábbi pedig több mint egymillió megtekintéssel rendelkezik:
Az is lehet, hogy innen ismerős neked:
Attila ezt mondta a könyv elolvasása után: “Biró Bence könyve közvetlen és gyakorlatias. Mindegy, hogy a pszichológia, a spiritualitás, vagy csak a józan ész vezérel, ebben a könyvben ezek a fogalmak kényelmesen megférnek egymás mellett. Nem ígér ingyen sikert, olyan módszereket dolgot ki, amik csak akkor működnek, ha van mögöttük elhatározás. De akkor működnek. Mindenkinek szívesen ajánlom, nekem jó lendületet adott.”
Tar Gábor (Jay’s Workout)
Jay egy fitnesz blogger, vlogger, akitől az egyik kedvenc videóm a következő:
https://www.youtube.com/watch?v=DnMd-rHBUuQ
Értelmes, humoros, és élvezetes adásai vannak, amik rengeteg felismerést tartogatnak. Igaz az előbbi videóját 4 évvel ezelőtt készítette, itt van egy újabb kincs tőle:
Itt van, hogy Jay mit írt a könyv elolvasása után:
“Amikor mondta Bence, hogy írt egy könyvet, és megtisztelt azzal, hogy én írjak hozzá ajánlót, egyrészt nagyon örültem, másrészt azonnal elhatároztam magamban, hogy kegyetlenül kritikus leszek. Akár tetszik, akár nem, nem fogom megmásítani, sem cenzúrázni a véleményemet. Szemernyit sem számít, hogy ismerem a szerzőt – nekem a műről kell értekeznem, nem a személyéről. Őszintén szólva, én egy ideje elengedtem az önfejlesztő könyvek olvasását, mert azt tapasztaltam, hogy minél több könyvet olvasok el e témában, annál inkább rájövök, hogy szinte mind ugyanazt írja, és a legtöbb nem igazán hasznosítható a való életben. A legtöbb ilyen szerzemény elmeséli, hogy hogy legyél sikeres, miközben ő csak abból lett sikeres, hogy te megvetted a könyvét. Tehát akkor mit is mesél el…? Szóval féltem, hogy ez is ilyen lesz. Aztán az első 30 oldal után már tudtam, hogy ez a könyv zseniális. Nem nagyon dobálózok ezzel a jelzővel gyakran, egy maroknyi olyan könyv volt eddig életemben, amit igazán hasznosnak és értékesnek tartok és időnként újraolvasom. Ez most bekerült közéjük. Magam sem hittem volna, de így van. Ez nem a szokványos önfejlesztő meg motivációs könyv, ami tele van olyan közhelyekkel, mint hogy “Szeresd magad!” meg “Légy pozitív!”, nincsenek benne féligazságok, kamutörténetek, élethazugságok, cukorszirup meg minden egónyalogató marhaság. Valódi tapasztalatok, működő, hasznosítható tudás, ami tapasztalati és tudományos alapokon nyugszik, ezotéria helyett pszichológia, “vonzás törvénye” helyett cselekvési terv. Örömteli, hogy nem áll be a sorba azt mondani, hogy “Igenis elérhető, hogy éjjel nappal boldog vagy, minden csodás és sosincs rossz kedved és a világ egy nagy csillámpóni csodaország!” A realitás talaján maradva ki meri mondani, hogy egy alapvetően boldog életút velejárója a hullámzás, néha nagyon jó, néha rossz és ez így van jól. Feloldja azt a frusztrációt, amit azok keltenek, akik azt sugallják, hogy márpedig elérhető a tökéletes boldogság és jókedv az élet minden pillanatában, ha mindent jól csinálsz – és mi pedig nem értjük, hogy akkor nekünk miért nem sikerül. Ez a könyv értékesebb tudást tartalmaz, mint a hazai legismertebb motivációs trénerek meg bullshit- és közhelygyárosok bestsellerei. Nagyon remélem, hogy rengeteg emberhez fog eljutni, aki valóban szeretne egy boldogabb és sikeresebb életet élni – és hajlandó tenni is érte, nem csak a kanapén várni a “vonzás törvényére”.”
Dr. Pető Bence
Bence szakkönyvíró, könyvmarketing szakértő úgy olvasta el az Eredményeket, hogy még sosem kommunikáltunk egymással előtte. Úgy kerültünk kapcsolatba, hogy Pongor-Juhász Attila csapatának egyik jelentős tagja, és Attila öszekötött vele. Ezt írta Bence a könyvről:
“Nagyon jó lett! Az első benyomásom az volt, hogy egészen sok kutatómunka van benne, és tényleg a fiatalokhoz szól. Ahhoz pedig külön gratulálok, hogy tényleg nagyon sok célkitűzős, meg önmegvalósítós könyvet olvastam, de ennyire sok személyes példa / esettanulmány nagyon kevésben van. Továbbá nagyon tetszett, hogy voltak csekklisták, illetve gondolkodósabb kérdéssorok a fejezetek között.”
Ez szintén rengeteget jelentett, hisz pontosan ez volt a cél!