Mindannyian találkoztunk már a stressz fogalmával és annak negatív hatásaival. Sokan képesek vagyunk tudatosan figyelni magunkra és alkalmazni a stresszcsökkentő technikákat. Tudjuk, hogy a stressz számos betegség és kóros állapot kiváltó vagy súlyosbító tényezője is lehet. Azonban kevesen ismerik a stressz rejtélyes kistestvérét: a mikrostresszt. Ezek azok a hatások, amelyek csak pillanatnyi kihívásokként jelennek meg a mindennapjainkban. Mivel annyira hozzászoktunk a jelenlétükhöz, gyakran észre sem vesszük őket. Pedig elképesztő, hogy egyetlen nap alatt akár 20-30 mikrostressz hatás is érhet minket. Ezért nem is csoda, hogy egyszerűen nem tudatosulnak bennünk.

Lehetséges, hogy csak valamilyen furcsa, kényelmetlen érzést élünk át, amit nem tudunk pontosan azonosítani, legalábbis addig biztos nem, amíg közelebbről meg nem vizsgáltuk a kialakult érzést.

Miért érdemes ezzel foglalkoznunk?

A téma jelentősége abban rejlik, hogy a mikrostresszekkel való küzdelem felemészti erőforrásainkat és érzelmi tartalékainkat, tehát felesleges frusztrációt okoznak. Vegyünk egy példát: főnökünk olyan feladatot bízott ránk, amely ütközik értékrendünkkel. Ez belső ellenállást vált ki bennünk. Az ebből származó frusztrációt nem tudjuk összehangolni a kötelességünkkel (ezt a feszültséget kognitív disszonanciának nevezzük). Ennek eredményeként azon kaphatjuk magunkat, hogy ezer és ezer gondolatkört futunk, érveket gyűjtünk a feladat végrehajtása mellett és ellen, hogy csökkentsük a kialakult feszültséget. Mire eldöntjük, hogy elvállaljuk-e a feladatot, percek telnek el, és az energiánkat arra fordítjuk, hogy azon gondolkodjunk, hogy egyáltalán elkezdjük-e a feladatot vagy sem. Mindeközben pedig rosszul érezzük magunkat lelkileg és fizikailag is, hiszen megnő a kortizol szintünk, felgyorsul a szívverésünk és izmaink megfeszülnek…

Ezek a mikrostressz hatások gyakran észrevétlenül maradnak, mégis jelentős hatással vannak életünkre. Fontos tudatában lennünk ezeknek a mikrostresszeknek, hogy felismerjük és hatékonyan kezeljük őket. Csak így élhetünk kiegyensúlyozottabb és stresszmentesebb életet, ahol az erőforrásainkat valóban a fontos dolgokra tudjuk koncentrálni.

Hogyan küzdhetünk meg a mikrostresszekkel?

A mikrostresszek elleni harcban hatékony pajzsként szolgálhatnak a jól ismert tanácsok, azonban specifikusabb eszközökkel is számolhatunk:

1. Tudatosság – mindfulness

Ha azt érezzük, hogy indokolatlanul feszültek vagyunk, akkor álljunk meg egy pillanatra. Tegyük félre a laptopot pár percre, és figyeljünk önmagunkra. Vegyünk néhány mély levegőt, fókuszáljunk kicsit az érzéseinkre és a jelenre. Majd keressük meg a frusztráció okát. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mire lenne szükségünk, hogy megoldódjon a helyzet. Például a mikrostressz forrása lehet valamelyik munkatársunk gyakori passzív-agresszív megjegyzése, amely aláássa magabiztosságunkat. A tudatos jelenlét segít az érzések megértésében és a frusztráció forrásának azonosításában.

2. Stressznapló

Ha mélyebben és elkötelezettebben is beleásnánk magunkat a stresszhatások vizsgálatába, akkor igazán hatékony eszköz lehet a stressznapló vezetése. Ezzel az eszközzel nemcsak a pillanatnyi frusztrációnkat tudjuk megérteni, hanem elindulhatunk az önismeret útján is.

A képhez tartozó alt jellemző üres; stressnaplo_-1-1024x393.jpg a fájlnév

Jegyezzük fel a következő eseményeket magunknak napszakokra lebontva, akár egy héten keresztül:

Milyen napszakban vagyunk stresszesek?

Mennyire stresszelünk most egy 1-tól 10-ig terjedő skálán?

Milyen hosszan stresszelünk? 1 óra? fél nap?

Melyik helyzet miatt alakul ki bennünk a stressz?

Milyen érzések fogalmazódtak meg bennünk?

3. Életed több dimenziójának kialakítása

Fontos, hogy ne csak a munkára koncentráljunk, hanem építsünk ki egy változatos és kiegyensúlyozott életet. Térjünk vissza az előző példához, ahol munkatársunk megjegyzései egészen aláássák a magabiztosságunkat. Képzeljük el, hogy az ilyen stresszes nap után focicsapatunkkal elmegyünk egy edzésre. Ebben az esetben esélyt adunk az önbizalom visszaépülésére, hiszen láthatjuk, hogy más területen milyen jól teljesítünk. Így kivezettük a felgyülemlett stresszt, és másnap újult erővel tudunk bemenni a munkahelyre. Ilyen tevékenységek lehetnek a hobbik, a sport, a művészet, a társasági élet vagy akár a természetben való időtöltés. Fontos, hogy olyan tevékenységeket válasszunk, amelyekben valóban jól érezzük magunkat, és amelyekről ténylegesen érezzük, hogy feltöltenek.

Összegzés

Sokszor észre sem vesszük, mennyi apró stresszhelyzet ér minket mindennapjaink során. Ha úgy érezzük, hogy indokolatlanul fáradtak és rosszkedvűek vagyunk, érdemes lehet azokkal a jelentéktelennek tűnő stresszhelyzetekkel foglalkoznunk, amelyekkel nap mint nap találkozunk. Minden olyan tettünk, amely a stressz-hatások csökkentésére irányul, egészségünket és jóllétünket szolgálja.

  1. Tudatosítsuk belső megéléseinket
  2. Vezessünk stressznaplót
  3. Alakítsunk ki többdimenziós életet


A cikk szerzője: Szöllős Luca Léna

About Bíró Bence Péter

Pszichológus, coach, egyéni - és szervezeti tanácsadó. Az Eredmények című könyv szerzője, illetve a Business Burnout Biblia című könyv írója. A Fulfilled.hu tulajdonosa. A PPKE-n szerezte pszichológia alapdiplomáját, majd a az ELTE-n tanult tovább munka- és szervezetpszichológia mesterképzésen. Nagyvállalati tanácsadásokban a Corporate Values csapatával dolgozik együtt, illetve a KÜRT Akadémia rendszeres vendégírója.