Egyre többen jutnak el oda, hogy megértik: a könyvek, előadások és tréningek jók, de valami hiányzik. Nem adnak személyre szabott visszajelzéseket, pedig a leghatékonyabb fejlődés kulcsa ez. Sok területen nem egyértelmű, hogy kihez érdemes fordulni. Coach? Tanácsadó pszichológus? Szakpszichológus? Mivel vélhetően végül többszázezer forintot fogunk ott hagyni annál, akárkit is választunk, érdemes az alábbiakat megfontolni.

Az előző cikkemben azt fejtettem ki, hogy ha coachot keresnék, hogyan állnék neki az eddigi 11 éves szakmai tapasztalatom alapján. A mai alkalommal azt vázolom fel, hogy mivel fordulnék pszichológushoz és mivel coachhoz. A lista természetesen nem lesz átfogó, és az objektív elemek mellett a szubjektív véleményemet olvashatod.

Röviden, hogy miért lehet hasznos a véleményem: 7 éve dolgozom egyéni tanácsadásban, coacholok, trénelek egyénileg és csoportosan, illetve a PPKE-n pszichológia szakon végeztem, majd az ELTE-n tanultam tovább mesterszakon. Számos külföldi és magyar coachnál és alternatív segítőnél is szereztem sajátélményt, illetve kb. 3 év pszichoterápiás sajátélményem is van. A 11 év egyébként úgy jött ki az első bekezdésben, hogy mielőtt másoknak segítettem volna, 4 évig csak magamon dolgoztam. Röviden: szeretem a pszichológiát, szeretem a coachingot és még az alternatív segítőkre is nyitott vagyok, viszont más esetekben fordulnék a szakemberekhez. Szakemberként és ügyfélként a következőket venném figyelembe, ha Magyarországon választok segítőt.

Tartalomjegyzék:

  1. Melyik szakmának mi az előnye?
  2. Területenként szubjektíven
  3. Mikor választanék pszichológust?
    a, A pszichológusokkal történő önismereti munka 3 fő kérdése
  4. Mikor és mivel fordulnék coach-hoz?
  5. Egészségügy, pszichiátria és pszichoterápia
  6. Alternatív segítők
  7. Zárszó

1. Melyik szakmának mi az előnye?

Általános és sztereotíp jellemzők

Két szempontból fogom felosztani. Elsőként hozok néhány konkrét kérdést, problémát és célt, és megmutatom, hogy én kihez fordulnék. Ezután lent kifejtem, hogy milyen végzettségű vagy specializációjú szakembert választanék és miért. Igyekszem elkerülni a tekintélyalapú érvelést és magyarázatot adni, viszont egyensúlyban kell tartanom ezt azzal, hogy a részletekbe menő cikk ne váljon unalmassá. A leírás nem teljeskörű, és a Te felelősséged, hogy ezen ismeretek birtokában kit választasz.

2. Területenként szubjektíven:

  • Párkapcsolati gondok, ismerkedési nehézségek: ha a készségeimet szeretném fejleszteni (pl. jobb benyomást keltsek), akkor coaching, ha a mélyebb problémát akarom megoldani (pl. miért rettegek a közelségtől, egyedülléttől, vagy az elutasítástól) akkor mindenképpen pszichológust választanék.
  • Érzelmi bizonytalanság, vagy rossz hangulat, vagy szorongás, önbizalomhiány: Ha ezt egy teljesen érthető külső körülmény okozza és elbírom, akkor coaching, ha pedig a körülményektől független, akkor pszichológus
  • Üzleti, munkahelyi problémák: egyértelműen coaching, kivéve, ha komoly kapcsolati és érzelmi érintettsége van, vagy ugyanarról a problémáról van szó, ami rugalmatlanul átszövi az élet minden területét
  • Időbeosztási problémák: coachinggal kezdeném, és ha nem oldódik meg, akkor pszichoterápia (pl. patológiás perfekcionizmus is állhat a háttérben)
  • Családi nehézségek: egyértelműen pszichológus. Maximum a konfliktuskezelési módszerekben lehet elég a coaching.
  • Egészségügyi gondok: egyértelműen pszichológus.
  • Személyiség változtatás: kizárólag pszichológus
  • Szemlélet formálás, growth mindset: inkább coach
  • Szűnni nem akaró szorongás, vagy szűnni nem akaró öngyilkos gondolatok vagy hallucinációk vagy realitásvesztés: pszichiáter szakorvos
  • Pénzügyi gondok: ha rövidtávú és megoldás kell és egyébként a coaching nem az utolsó tartalékokra megy, akkor coaching, ha pedig a személyiségből fakad a folyamatos pénzügyi probléma, akkor pszichológus
  • Boldogság fokozása: elsődlegesen pszichológus, de jó lehet a coach is
  • Továbbfejlődés emberileg: elsődlegesen coach, másodsorban pszichológus
  • Van egy célom, amit hatékonyan akarok elérni, és azt akarom, hogy a legjobb formámat hozzam: kizárólag coaching téma.
  • Egy változásban van szükségem támogatásra: inkább coach
  • Kríziskezelés: pszichológus

Nyilvánvalóan ez csak néhány példa volt és mindenki esete egyedi, de talán tudott adni néhány új szempontot. Ha van kedved a listát kiegészíteni konkrét témával, írj és hozzáírom a véleményem.

3. Mikor választanék pszichológust?

Elsőként felejtsük el azt a hülyeséget, hogy a bolond és beteg emberek járnak pszichológushoz. A pszichológusok közül nagyon kevesen foglalkoznak beteg emberekkel, rengetegen egészséges embereket támogatnak a személyes fejlődésben. De még a beteg emberekkel foglalkozó pszicho szakikhoz is érdemes lehet elmenni, ha úgy gondoljuk, hogy egészségesek vagyunk. Komoly önismereti felismeréseket tartogathat, amik megkönnyíthetik az életünket.

Általánosságban pszichológushoz a következő témákkal fordulnék:

  • szinte minden érzelmi kérdésben csak ilyen végzettségű személyhez jönnék (pl. boldogtalanság, kiüresedettség, érzések hiánya, szorongás, hullámzó érzések, labilitás, elégedetlenség, pánik stb.)
  • ha a személyiségem mély megváltoztatásán dolgoznék, önmagamon, az énképemen, belső világomon, önbecsülésemen, a belső hangjaimmal történő változásokon
  • ha újra és újra kísértenek a múlt emlékei, legyen az a gyerekkorból, egy párkapcsolatból, egyetemről, vagy elveszi a lelkesedésem a múlt
  • minden kapcsolati kérdés gyökér okával ide fordulnék (pl. elköteleződési nehézség, bizalmatlanság, féltékenység, elégedetlenség, hűtlenség, intimitási problémák, szexuális zavarok, függőség, stb.)
  • sorozatosan ismétlődő káros negatív folyamatok és/vagy az élet számos területére egyszerre negatívan ható visszatérő mintázatok kapcsán.

Fent írtam, hogy jó, ha az ember diagnosztikában és terápiás módszerekben jártas pszichológus szakihoz fordul. Hivatalos diagnosztikát pedig minimum klinikai szakpszichológus készíthet, amire a 3 év alapot követő, 2 év mesterképzésre épülő 4 éves szakképzés után jogosult. Jól számolod, ez 9 év pszichológia tanulás, ahol egyetemen és élesben (korházban is) tanul szupervízió mellett. Csak ez után lehet jogtisztán diagnózist felállítani. Egy ilyen szakember, ha árnyalt, rejtett problémáról van szó, akkor ügyesebben fel tudja ismerni, illetve jóeséllyel ügyesen tud erre pontosan és megbízhatóan segítő módszert ajánlani. Például: a te esetedben sématerápiára, hipnózisra, kognitív viselkedésterápiára, mindfulnessre, vagy épp másra van szükség? Esetleg dialektikus terápiára, vagy áttételfókuszú terápiára, egyébre? Jóesetben a pszichológus az intuíciója és a tankönyvek ismerete és tapasztalat mellett a kutatási eredményekre alapoz, amivel a leggyorsabban tud fejlődést elősegíteni a kliensnél. Ez pedig kliensenként is változhat, ezért fontos a diagnosztika. A kutatásokra még visszatérünk.

3/a, A pszichológusokkal történő önismereti munka 3 fő kérdése:

Vannak önmegértést és fejlődést segítő, az egészséges részünkkel dolgozó, illetve van a sérült részünket támogató terápiás és pszichológiai módszerek. Nem feltétlenül szükségesek a címkék, és nem szükségszerű a múltba révednünk minden esetben. A terápia sem arról szól, hogy a sebeinket nyalogatva nyavajogjunk, és sehova se jussunk évekig. Ugyanakkor pszichológusi beszélgetések között is hatalmas különbség van. Laikus szemmel 3 kérdést érdemes feltenni.

  1. Megértés vagy megoldás a cél?
  2. Bizonyíték alapú, vagy egyéb módszerek
  3. Szupportív vagy feltáró pszichoterápia?

1. Megértés vagy megoldás a cél?

Az első nagy kérdés, hogy Te mit szeretnél. Megérteni a helyzeted, egy picit jobban megismerni önmagad? Esetleg egy régóta fennálló problémát megoldani? Vagy épp egy érdekes élményt keresel, ami egy plusz izgalmat és tapasztalatot ad magaddal kapcsolatban?

Én személy szerint a hatékonyságot és a megbízhatóságot szeretem, és úgy állok hozzá, hogy túl rövid az élet, hogy elhúzzam a lassabb utakkal, amit gyorsabban is meg lehet oldani. Ha pszichológusról vagy coachról van szó, elsődlegesen semmiképp sem választanék olyat, ami nem megoldásorientált. Ettől még van értéke, csak én máshogy szeretek élni.

2. Bizonyíték alapú vagy egyéb módszerek?

Ha az elsődleges cél a mélyebb szintű önmegértés, nagyszerű módszer lehet az analitikus vagy humanisztikus terápia, művészetterápia, pszichodráma és még több. Ez az út is rendkívül izgalmas és érdekes, sokféle élményt és fejlődést tartogathat, viszont ha nagyon nyomasztó, fájó problémám lenne, amit gyorsan szeretnék elmulasztani, akkor nem ezt az irányzatot választanám. Személyes benyomásom szerint a pszichológus szakma jelentős része ebben az irányban jártas a leginkább.

Ha az elsődleges cél a megoldás, akkor a bizonyíték és kutatás alapú terápiákat választanám. Ilyen például a kognitív viselkedésterápia, dialektikus terápia, sématerápia és még több. Ugyanolyan adatvezérelten dönthetünk a módszer választása esetén, mint az üzleti életben. Ha valami a mérések szerint hatékonyabb, akkor célszerű azzal kezdeni. Ezek a módszerek is adnak önmegértést, viszont más hangsúllyal.

3. Szupportív vagy feltáró pszichoterápia?

Ha érzelmi változásra van szükségem, mert nagyon mélyen padlón vagyok és csak gyorsan fel kell állnom onnan, hogy tovább vihessem az életem, akkor a szupportív pszichoterápiát választanám. Ezt nem egészségügyi szakemberek is végezhetik.

A feltáró pszichoterápia igen megterhelő lehet, ám legalább olyan hasznos lehet, mint amennyi fájdalommal jár. Itt szembesülhetünk a saját sérült részeinkkel és problémás működéseinkkel, amiket észre sem veszünk. Ugyanakkor hosszútávon komoly pozitív hozadékkal járhat, ha ezt a munkát mihamarabb elkezdjük elvégezni. Ha másért nem, akkor azért mindenképp, mert jobb mintát adhatunk át a következő generációnak a megváltozott szemléletünkön és viselkedésünkön keresztül. Nem minden esetben javaslott a feltáró pszichoterápia, illetve a folyamat is hosszú, gyakran évekig eltart. Ettől még a megfelelő szakember mellett rendkívül hasznos és tényleg életet megváltoztató élmény lehet.

Könyvajánló, ha gyorsan és hatékonyan érnéd el a céljaid coach nélkül: Eredmények, Feldmár András, Fenyő Iván, Rakonczay Gábor, Mosolyka, Molnár Attila, Tar Gábor, Bánkuti Dániel és még sokak ajánlásával! További infókhoz kattints a képre!

4. Mikor és mivel fordulnék coach-hoz?

A coachok óriási előnye a megoldás és eredményközpontúság. Ugyan vannak megoldásközpontú pszichológusok, általános kritika, hogy sokszor a pszichológusok inkább a megértést fontosabbnak tartják a megoldásoknál. Ebbe coaching esetén nem nagyon csúszhatunk bele.

A coach jóesetben nem bolygatja azt, aki Te vagy, hanem azzal foglalkozik, amire vágysz, és az odavezető úton próbál téged támogatni kérdések segítségével. A célokra, cselekedetekre, jövőre fókuszál. Segít megteremteni azt a közeget kettőtök között, illetve az életedben, amivel a legtöbbet tudod kihozni magadból. Csak addig szolgál, ameddig szükséges.

Ha nagyon konkrét céljaim vannak, és erős bennem a vágy, akkor fordulnék coachhoz. Ha nem tudom, hogy mit akarok és abban kellene támogatás, hogy mit válasszak, az is inkább a coaching területe. Ha viszont azt nem tudom eldönteni, hogy coachhoz, vagy pszichológushoz forduljak, akkor a válaszom: why not both? Megteheted, hogy olyan coachhoz mész, aki pszichológus végzettségű is.

Amikor a Pszinapszis készített Kelló Évával és velem interjút a coachingról, Éva mondott egy zseniálisat:

“Ha egy coach támogatásával rövidebb idő alatt tudom ugyanazt elérni, már akkor eredményes a folyamat.”

Coachhoz az identitásomat érintő problémával, hangulati zavarokkal határozottan nem fordulnék. Ha egy coach ebben akar téged segíteni, akkor menekülj. Onnan ismersz meg egy veszélyes coachot, hogy átlépi a kompetenciahatárait. Kapcsolati kérdésekben a mélyebb okokkal szintén semmiképp sem, maximum készségfejlesztés céljával. Itt ugye egy fontos adalék, hogy a felszíni megoldások csak ideig-óráig működnek, ha a gyökerek nincsenek rendben. A coach az egészséges részedre fókuszál, ettől még nem biztos, hogy azzal is a legidőszerűbb foglalkozni. Elvileg egy coach el tudja dönteni, hogy pszichológusi kompetenciáról van-e szó egy probléma esetén, a gyakorlatban ezt nem tartom reálisnak. Azért sem, mert még egy pszichológus sem biztos, hogy fel tudja ismerni a legárnyaltabb diagnózist, ezért is van a 9 éves klinikus képzés. Ezek mentén óvakodnék mindenféle olyan jelzőtől is, mint deep coaching, transzformatív coaching és hasonlóak.

Hogyan győződj meg a coach minőségéről?

A coachingnál is vannak hivatalos végzettségek, például a GROW Csoportnál is, vagy az ICF-nél is, vagy egyetemen is lehet coach címet szerezni, de tudomásom szerint jogilag bárki használhatja ezt a titulust. Ez némileg egy minőségi kritériumot is kellene, hogy adjon. Ad is, hiszen a szakmai etikai vétségek esetén kizárhatják a szervezetből. Ettől viszont még coacholhat tovább. A dolog pikantériája, hogy a legjobb coachok, akiket én ismerek, soha nem is rendelkeztek ilyen jellegű hivatalos okmányokkal. Nesze semmi, fogd meg jól, amit mondtam, igaz?

Az is biztos, hogy számtalan rossz példát is lehet látni a coachok között, ahogy azt az előző cikkemben is megírtam.

Muszáj beszélnünk a tagadásról és a pszichológushoz fűződő félelmekről is. A coachhoz fordulást könnyíti a tagadás. Ha problémánk van, azt könnyebben söpörjük alá és fordulunk coachhoz, mint menjünk el vele pszichológushoz, ugyanúgy, ahogy sokan orvoshoz sem szívesen fordulnak. Ettől még érdemes, hiszen sok esetben pont így lehet minőségi javulást elérni.

5. Egészségügy, pszichoterápia és pszichiátra

Mi van, ha nincs pénzem pszichológusra, de kellene?

A jó hír, hogy a háziorvosunktól kérhetünk beutalót TB által támogatott pszichoterápiába. Ne keverjük össze azzal, hogy “diliházba zárnak”. Ameddig az ember nem közveszélyes, addig saját döntése, hogy akármilyen lelki problémájával akar-e gyógyító beszélgetéseket, esetleg gyógyszert szedni. Itt is van általában lehetőség járóbeteg és bennfekvős ellátásra.

Ki a pszichiáter?

Élesen elkülönül a pszichológusoktól a pszichiáter szakorvos. Ő orvos, nem igazán folytat gyógyító beszélgetést, gyógyszeres kezelést annál sűrűbben. Vannak pszichiáterek, akik elvégzik a pszichoterápiás képzést is. Akadnak olyan esetek, amikor valakinek olyan súlyos problémái vannak, hogy semmi- féle beszélgetés nem segítene rajta, vagy ideiglenesen gyógyszeres támogatást igényel, mert akkor alkalmas a pszichoterápiára.

Pszichátria és gyógyszerek szedése

Apropó gyógyszerek: a benzodiazepin alapú nyugtató és hangulatjavító gyógyszerekkel nagyon érdemes vigyázni (Xanax, Frontin, Rivotril, stb.), mert komoly függőséget okozhatnak. Egyszer jártam egy patika belső részében és a legjobban fogyó gyógyszerek ezek voltak. Ugyanarról a gyógyszercsaládról beszélünk, aminek a vény szerinti szedése Jordan Petersont két évre taccsra vágta és eltűntette mindenhonnan, és azt a kifejezést használta rá: “Rosszabb, mint a halál.” Erről egy beszámoló annak, aki tud angolul.

Ellenben határozottan annak a pártján vagyok, hogy vannak olyan esetek, amikor a pszichiátriai tünetek enyhítésére a gyógyszerek szedése a legjobb megoldás. Sajnos nem fizet nekem a “gyógyszer propaganda” ezért, így csak a szakmai etikai elvek alapján nyilatkozhatok. Vannak olyan krízishelyzetek és olyan erős tünetek, vagy biológiai eredetű mentális betegségek, amikor egyszerűen a legbiztonságosabb út egy folytatható, vagy élhető élethez a gyógyszereken keresztül vezet. Ez nem váltja ki a pszichoterápiát, megfelelő életmódot és szemléletet, sem a szokásokat, viszont sokszor a teljes bénultság helyett lehetőséget teremtenek megoldani a legkomolyabb problémákat a felsorolt eszközök segítségével.

Ki az, aki nem pszichiáter, de pszichológus doktor?

Vannak pszichológus doktorok is, akik azonban nem orvosok. Az egy másfajta doktori cím, amit a kutatói pályához kötnek. Nem jogosít fel terápia végzésére.

6. Alternatív segítők

Az alternatív segítői utakkal óvatosan bánnék. Ide sorolnám a végzettséget nem kívánó, önjelölt, interneten és ajánlással híres lett gurukat, a spirituális és egyéb önismereti utakat. Itt minél alternatívabb és ellenőrizetlenebb valami, annál nagyobb a kockázat is. Ettől még lehet, hogy egy csakratisztító foglalkozás komoly felüdülés lehet, ugyanakkor nem szól a fáma arról, hogy a szexuális zaklatások mellett nagyon gyakran pszichózist és skizofréniát triggerelhetnek a szakképzetlen spirituális segítők. Persze itt is sok probléma és lehetőség fennáll. Például van olyan asztrológus, akinek az írásait szeretettel követem és szoktam hallgatni elalvás előtt spirituális tanítóktól előadásokat. Ettől függetlenül a komoly téttel rendelkező ügyekben ritkán sorolnám az elsődleges megoldási források közé ezeket.

Miért nem működik a mentorálás a lélektani, érzelmi, kapcsolati, önismereti kérdéseknél?

Mindenki egyedi, és ami egy embernek működött, az nem biztos, hogy másnak is fog. Még a legegyszerűbb karakter ismereti rendszer, a DISC is 4 embertípust mutat be. Ennél egy fokkal szofisztikáltabban az Enneagram 9 karakterre egyszerűsíti az embereket. A leginkább bevezető pszichológiai tankönyvek is többszáz oldalasak, a pszichológusképzés is minimum 5 évig tart. Ez azért van, mert annyira komplex az emberi lélek, és annyira sokfélék az emberek, hogy nem lehet szimplán a saját tapasztalatunkra alapozni. Az is számít, de egyáltalán nem sablonosítható más emberekre.

7. Zárszó

Összegezzük a lényeget!

  1. Mikor kell pszichoterapeuta, szakpszichológus, vagy pszichiáter?

Ha lélektani, érzelmi, párkapcsolati, családi problémákról, egészségügyi gondokról van szó, klinikai szakpszichológust, vagy pszichoterapeutát keresnék. Ezek a személyek jogosultak itt segíteni, és ugyan a papírtól még nem lesz valaki jó ember, a hozzáértésről tanúbizonyságot mindenképp ad, hisz ehhez a titulushoz érettségi után minimum 12 év területspecifikus szakképzésre van szükség. Ez a pszichoterápia, amit klinikai szakpszichológus vagy pszichoterapeuta végezhet. Ha esetleg pszichiáterre is szükség van, azt ezek a szakemberek fel tudják mérni, és mondani fogják. A jó hír, hogy pszichoterápiás ellátás TB által támogatott alapon is működik, azaz a háziorvosod által beutalóval akár ingyenesen is igénybe veheted a “kezelést”. Nem szükségszerű, hogy gyógyszert szedj, a beszélgetés is lehet önmagában gyógyító erejű.

A második könyvem prof. Dr. Bagdy Emőke szerint nemcsak a kiégésről megjelent legjobb magyar nyelvű könyv, de az “egészséges életvezetés kompendiuma” is egyben. Jó szívvel ajánlom akár terápia mellé, akár önállóan kipróbálni a benne lévő hasznos tippeket.

2. Mikor kell coach, vagy pszichológus?

A pszichológusok előnye, hogy az 5 éves képzésük és 2 diplomájuk alatt elsajátítják a kritikus gondolkodást, rengeteg információt szereznek a lélek és az idegrendszer működéséről. Ugyanakkor a legtöbb esetben ez a hozzáértés lényegében edukációra és megértésre épül, megoldást nem igazán tudnak adni. Vannak olyan pszichológusok, akik egyes módszerben képzettek – például kognitív viselkedésterápia, sématerápia, mindfulness, autogén tréning és így tovább. Ezek a módszerek sok esetben tudnak segíteni. Én személy szerint nem mennék olyan pszichológushoz, aki módszerben jártas csak, mert attól tartanék, hogy nem sokkal tud többet nálam, mert ezen a szinten én is elég sokat láttam. Ha valaki viszont nem pszichológiával kel és fekszik 11 éven keresztül, hanem egy érdeklődő, ott rengeteget tudnak segíteni. Én csak akkor mennék sima pszichológushoz, hogyha ismerem emberileg annyira, hogy maximálisan megbízom benne az emberi vonásai miatt, és nem a pszichológiai módszerektől várnám a segítséget.

A coachok előnye, hogy általában iszonyatosan megoldásközpontúak. Gyors győzelmekhez akarnak vezetni, ezt megfoghatóan teszik, és jó sok pénzt kérnek, amire igyekeznek azzal rászolgálni, hogy ez az ügyfélnek is megtérüljön anyagilag. Sok coach a felszín alatt rettenetesen szorong attól, hogy nem rendelkezik pszichológiai végzettséggel, amit sokan azzal igyekeznek kompenzálni, hogy annál komolyabban veszik a saját szakmai minőségüket. Persze itt is rettenetesen sok kutyaütő van, és gátlástalan ember, aki karizmatikusan győz meg arról, hogy jószándékú és segíteni akar, de valójában csak addig érdekled, ameddig érdeke fűződik hozzád. Itt a szaktudás, a kompetencia határok ismeretének hiánya okozhatja a legnagyobb gondokat. Ez a tudáshiány abból származik, hogy bárkiből lehet coach, a pszichológusi végzettséghez viszont elképesztően nagy intellektusra és teherbírásra van szükség.

Vannak viszont olyanok, akik egyszerre coachok és pszichológusok is. Ez javítja a jó választás valószínűségét. Emellett persze mindig vannak kivételek a szabály alól, akik nagyszerű pszichológusok és tudnak segíteni a coaching területeken, vagy épp fordítva. Mivel pontosan tudom, hogy mivel jár együtt a pszichológusképzés, hisz jártam ott, így azt kell mondjam, hogy helyzeti előnyből indul az, aki ott is végez az én szememben. A végeredménybe viszont számos tényező is belejátszik, például azok, amiket az előző cikkemben is kifejtettem.

Ha pont engem szeretnél “kipróbálni”

Én egyébként mindkét területben jártas vagyok, hisz 7 éves coaching tapasztalatom van, illetve okleveles pszichológus vagyok. Emellett határozottan elválasztanám magam a pszichoterápiától, egészséges személyekkel dolgozom. Nem egészségügyi vagy gyógyító tevékenységet végzek, hanem ügyfeleket támogatok a céljaikhoz vezető megoldások megtalálásában, illetve az ehhez elengedhetetlenül szükséges önismereti felismerésekben tudok segíteni. Minden új ügyféllel egy fél órás, ingyenes felmérő kezdeti beszélgetésünk van, ahol személyre szabottan átbeszélhetjük, hogy vélhetőleg tudok-e segíteni az aktuális, egyéni célokban. Mielőtt jelentkeznél, fontos tisztázni, hogy a legolcsóbb együttműködés is 49 990 Ft-tól indul nálam. Ha pedig egészségügyi kezelést, pszichoterápiát szeretnél, a körzeti orvosod tud írni beutalót neked TB által támogatott kezelésre abban jártas szakemberhez.

About Bíró Bence Péter

Pszichológus, coach, egyéni - és szervezeti tanácsadó. Az Eredmények című könyv szerzője, illetve a Business Burnout Biblia című könyv írója. A Fulfilled.hu tulajdonosa. A PPKE-n szerezte pszichológia alapdiplomáját, majd a az ELTE-n tanult tovább munka- és szervezetpszichológia mesterképzésen. Nagyvállalati tanácsadásokban a Corporate Values csapatával dolgozik együtt, illetve a KÜRT Akadémia rendszeres vendégírója.