A nárcisztikusok ellenállhatatlan csábítók, akik rátapintanak gyenge pontjainkra, kihasználnak, átgázolnak rajtunk. Tényleg ilyen egyszerű lenne ez a helyzet? Két szakember hiteles véleménye alapján meglepő felismeréseid lehetnek. Úgy teszünk, mintha nagyon jól tudnánk, hogy mi a nárcizmus, hogy is működik, és kik azok a nárcisztikusak. De tényleg ilyen biztos lenne mindez?

1. Miért lesz neked jó, ha olvasod ezt a hosszú cikket?
2. 21, a nagyközönség által tévhit a nárcizmusról
3. Nárcizmus a pszichológiában
4. Nárcizmus a valóságban 
5. Hogyan mondj búcsút az áldozati szerepnek?
6. Mit tehetsz, ha tényleg pórul jártál? 
7. Összegzett tanulságok 
   

 

Még szakemberként sem egyszerű kiigazodni a pszichológiai témájú irodalmak hitelességét illetően. Az interneten pedig – ahogy minden témában – számtalan féligazság, vagy akár félrevezető információ, esetleg tévedés is fellelhető. Ha ezt a cikket elolvasod, lesz egy általános, hiteles képed arról, hogy mit is jelent a nárcizmus, kik a nárcisztikusok, mit tudhatunk róluk és remélhetőleg ki tudod szűrni a későbbiekben a hiteltelen tartalmakat.


Miért írtuk meg ezt a cikket?

Röviden: A rengeteg interneten terjengő tévhit sajnos problémát okozott közeli barátoknak is, így felelősséget éreztem a szakmai állásfoglalásban.

Hosszabban: Egy ismert, befolyásos, önismeret iránt érdeklődő barátom egyszer elküldött egy cikket a nárcizmusról. Elolvastam, és visszaírtam neki, hogy igen, van benne igazság, de bosszantónak tartom az általánosítást. Felkeltette az érdeklődését, hogy mire gondolok. Eztán vagy 5-6 alkalomnyi többórás telefonhíváson keresztül beszélgettünk a témáról. Kiderült, hogy amiket megosztottam vele, azokról nem tudott, pedig sokat olvasott az interneten a témában. Ha pedig egy ismert, befolyásos emberhez is téves információk jutnak el, másoknak sem lehet könnyebb. A beszélgetéseink hatására írtam egy posztot egy gyors tévhitoszlatásról a nárcizmus kapcsán, a kommentelők pedig azt kérték, hogy szülessen még tartalom erről.

De milyen alapon gondolom azt, hogy tudok valamit a témáról?

Magam nemcsak diplomáztam az egyetemi pszichológia szakon és tanultam 2 egyetemen pszichológiát, foglalkozom 10+ éve önismerettel, jártam évekig pszichoterápiába, de 1000+ oldal tudományos szakirodalmat olvastam róla személyes érdeklődésből is. A cikkhez mélyen beleástam magam az internetes bulvár blogcikkekbe, Youtube videókba és Podcast adásokba. Őszintén szólva ijesztő volt, amit találtam, a fent említett elterjedt tévedések miatt. Természetesen a szakmai tudásom és kompetenciám határaival tisztában vagyok, ezért megkértem Knapek Éva klinikai szakpszichológust, hogy közösen alkossuk meg ezt a cikket.

Miért NEM érdemes laikusként valakit bekategorizálni?

Tudom, hogy az alábbi nem lesz egy népszerű álláspont, mert az emberek szeretik az egyszerű, határozott, egyértelmű válaszokat. Abban viszont hiszek, hogy azok, akik tényleges megismerést szeretnének a témáról, ez a cikk a társuk lehet.

Talán mind nárcizmus szakértőnek érezzük magunkat egy-egy megnézett videó, vagy blogcikk után. Csak épp azt nem látjuk, hogy a téma oly komplex, mintha arról szakértenénk, hogy egy esetleges májműködési zavar hogyan diagnosztizálható, mi a gyógymódja és mi a lefolyása. A mentális zavarokról viszont torkunk szakadtából osztunk meg véleményt, szemben a testi betegségekkel.

Amikor lélekmentorok, tündércoachok, nárcisz inspirátorok, hatásvadász újságírók, sámán coachok, nem klinikus egyetemi hallgatók és nárcisztikus kapcsolati túlélő motivációs előadók a fent említett tévhiteket terjesztik, akkor az két dologra utal: nincs elég önismeretük, illetve nincs megfelelő képzettségük a témát tekintve, amiben szakértenének. A gond ezzel az, hogy a laikus olvasónak gőze sincs a hitelesség mércéjéről. 10-150 ezren nézik a videókat, megosztják a cikkeket, ezért elhisszük, hogy amit hallunk, biztos úgy van. Ha ennyien megnézik, csak nem lehet megalapozatlan! (Sajnos de, lehet.) Egyes részleteket logikusnak tartunk, esetleg az igazságérzetünket szólítja meg, ez alapján pedig a teljes mondandót igaznak fogadjuk el. Sajnos jelentős részét tévesen.

Egy Google kereséssel indítva, végül 71 cikket és YouTube videót elemeztem. Ebből kigyűjtöttem a leggyakoribb kifejezéseket, tévhiteket, amiket a nárcizmusról találtam. A tartalmak 80%-a tartalmazott téves információkat. Egyes tartalmak csak pontatlanságokat tartalmaztak, mások kifejezetten veszélyesek. Magamtól nagyon ritkán írok cikket, de most azt látom, hogy amit tudok, morális kötelességem publikussá tenni. 

Itt vannak a leggyakoribb sztereotípiák a nárcizmusról:

1. A nárcisztikus személy imádja magát! / A nárcisztikus személy utálja magát. / A nárcisztikus személy csak magát szereti. 

Lehet olvasni az egyszerű értelmezéseket. Hamarosan láthatod, hogy ezek közül lényegében egyik sem igaz – önmagában. Erről olvashatsz a “Nárcizmus a pszichológiában és a valóságban” résznél.

2. Hogyan szabadulj ki a nárcisztikus pasi csapdájából? Hogyan élj túl egy nárcisztikus hálójában? 

Közkeletű a hit, hogy a nárcisztikusok általában férfiak. Ez a kutatás viszont azt találta, hogy nincs különbség a férfiak és nők között abban, hogy melyik nemnél gyakoribbak a nárcisztikus személyek.

A kérdések magukba foglalják azt az állítást is, hogy Te, kedves olvasó, csak egy áldozat lehetsz egy nárcisztikus mellett. Egy jótét lélek, akit rút módon kihasznál egy gonosz ember, manipulál, neked ebben szabad akaratod, döntésed nincs. De vajon valóban nincs? Erről bővebben a “Hogyan mondj búcsút az áldozati szerepnek?” résznél olvashatsz.

3. A nárcisztikus zsaroló, bántalmazó, kihasználó férfi, akinek az “empata” az áldozata, aki egy mélyen érző, önfeláldozó és megfelelési kényszeres, megmentő nő.

A nárcisztikus személyek viszonylag gyakran olyan személyekkel társulnak, akiknek szintén van valamilyen személyiségproblémájuk. 

Valóban van példa ilyenre. Ahogy arra is, hogy a családban egy nő testi erőszakkal tartja félelemben a férjét. A kérdés itt az, hogy mennyire gyakori mindez.

A fent vastagon írt sztereotíp állításban a logikai hiba az, hogy a megfelelési kényszer nagyon gyakran pont egyfajta nárcisztikus működés tünete. 

Így tehát nem pusztán arról van szó, hogy van egy nárcisztikus és egy nem nárcisztikus egy kapcsolatban. Néha pont arról, hogy van egy bántalmazó nárcisztikus és egy mártír nárcisztikus. Természetesen nem csak ez a két lehetőség létezik, a lentiekben még kifejtjük ezt.

4. A nárcisztikus nem tudja, hogy mi az a szeretet, nem képes az önreflexióra, felelősségvállalásra, csupán kontrollálni akar, gonosz szándéka van, nem érdekled, csak ki akar használni

Biztosan van olyan ember, aki nem tudja, hogy mi a szeretet. Azt is látnunk kell, hogy a nárcisztikusok alapvető élménye, hogy egy másoknál jobb kisebbség részéhez tartoznak.

Vagy abba, aki nem tudja, hogy mi a szeretet és a többséghez tartozik? Kicsi az esélye, hogy kivonjuk magunkat a “nárcisztikus” csoport alól. Arról, hogy a nárcisztikus valóban ismeri-e a szeretetet, az pedig nagyon függ a sérülésétől, annak intenzitásától.

Nézzük tovább az eredeti állítást.

Valódi önreflexióra nagyon kevesen képesek. 

Azzal kapcsolatban viszont, hogy a nárcisztikusaknak mindig gonoszak-e a szándékai, ez a kutatás azt találta, hogy fordított a helyzet. A nárcisztikus személyek gyakran fontosabbnak tartják, hogy erkölcsös életet vigyenek, mint a kevésbé nárcisztikusok. Ettől még persze vannak gonosz nárcisztikusok is. Az viszont egyáltalán nem kijelenthető, hogy minden nárcisztikus gonosz lenne. 

A nárcisztikus egyáltalán nem biztos, hogy nem vállal felelősséget, sőt. A nárcisztikusok egyik fő motivációja, hogy a saját és mások szemében értékes, kiemelt legyen. Ha ehhez épp az szükséges, hogy felelősséget vállaljon, még motiváltabb is lehet a felelősségvállalásra, mint egy kevéssé nárcisztikus személy. Ugyanígy, hogy ki akar-e használni egy nárcisztikus, az szintén függ a sebzettsége mértékétől, de a személyes erkölcsi választásaitól is. A kijelentésben a probléma, hogy általánosít és nem tisztázza, mit nevez nárcisztikusnak, ezt is tisztázzuk lent.

5. Onnan tudod, hogy egy nárcisztikus hazudik, hogy mozog a szája.

A negyedik pontnál kifejtett logika alapján lehetnek őszintébbek az átlagnál, így egyáltalán nem biztos, hogy hazugok. Ez ugyanolyan egyszerűsítő, általánosító, rájuk nézve sértő megfogalmazás, mintha azt mondanánk: egy férfi mindig hazudik. Egy bizonyos (valóban létező) kisebbség alapján a teljes csoportot rossz színben festi fel.

6. A nárcisztikus elhiteti magáról, hogy ő az, akire mindig is vágytál, kedveskedik, majd elpusztít és tönkreteszi az életed, aljas és szadista mindegyik. Kívülről erősnek tűnnek, de belül gyengék.

Vannak ilyen emberek. Természetesen ez is csak egy kis csoportjukra vonatkozik, nem mindenkire. De vajon tényleg egy külső személy irányítja a Te érzéseid és a gondolataid? Vagy lehet, hogy ebben neked is van tered, illetve felelősséged?

Arról pedig, hogy kívülről okénak tűnnek, de vannak gyengeségeik, melyikőnk nem számolhat be?

Hamarosan kifejtjük, hogy pontosan mit is ért a pszichológia nárcizmus alatt, kik a nárcisztikus személyek, de álljon még itt alább pár abszurd, konkrét cikkből kiragadott állítás a nárcizmusról. Az állítások lent mind tévesek, kommentet azokhoz írok, amely szerintem igényli a kifejtést. A többség annyira indokolatlan, hogy nem írok mellé magyarázatot, ha esetleg kérdés merül fel benned a cikk elolvasása után, írd meg kommentben és megválaszolom.

7. A nárcisztikusakat felismered arról, hogy nemcsak manipulálnak, de sokat káromkodnak.

8. A nárcisztikusak mindig témát váltanak, ha érzelmek kerülnek szóba.

9. Ha bármilyen nehézség adódik, a nárcisztikusak továbbállnak.

A gigászi teljesítmények hajtórugója gyakran a nárcizmus. Magas teljesítmények viszont nem születnek nehézségek nélkül, így nagyon gyakran kitartóbbak másoknál a valóságban, éppen a nárcizmus miatt.

10. Jézus a nárcizmus ellen küzdött.

11. Egy nárcisztikus soha nem dicsér meg és el akarja venni az önbizalmad.

alán így értelmezzük a viselkedésüket olykor, de egyáltalán nem biztos, hogy ilyen motivációk vezérlik a másik embert. El akarja venni az önbizalmad vagy neked eleve nem volt és őt teszed felelőssé? Ez nagyon erős, de olykor tényleg van benne sajnos valami.

A legtöbbször nem tudjuk, hogy egy másik ember mit akar, mi a célja. Ismeretlenül egy teljes csoportról főleg nem lehet ezt elmondani. Elismeréssel pedig még gyakran manipulálni is jobban lehet, mint mást szidva.

12. A nárcisztikus személynek nincs humorérzéke.

13. Egy nárcisztikus személy azt fogja mondani neked, hogy (…)

Nem tudjuk, hogy mi fog történni, esetleg megbecsülhetjük a múlt pontos ismerete alapján, de konkrét szavakból vagy állításokból SOHA nem alkotunk diagnózist. Egyetlen épeszű szakmabeli sem mond olyat, hogy egy “nárcisztikus azt mondja neked, hogy szép vagy, ebből tudod, hogy nárcisztikus”. 

14. Egy nárcisztikus célja, hogy bűnösnek és őrültnek érezd magad.  

Ez visszatérő egyes cikkekben. Lent látni fogjuk, hogy egy nárcisztikus személy szeretné magát kiemeltnek érezni. Vajon mit szeretne jobban egy nárcisztikus: azt, hogy egy őrült párja legyen, vagy egy kiemelten csodálatos? Persze az őrülthöz képest tűnhet még kiemeltebbnek, de tényleg csak így érezheti magát valaki kiemelten?

15. Minden szép és jó egy kapcsolatban, de ha kiderül, hogy az egyik fél nárcisztikus, megtörténik a katasztrófa. 

16. Pszichológiában jártas szakemberek szerint egy nárcisztikus nem engedi, hogy önszántadból azt tedd, amit szeretnél.

17. Egy nárcisztikus soha nem beszél a hibáiról. A nárcisztikus, ha tesz valamit, a figyelemért csinálja, a nem nárcisztikus az értékteremtésért.

18. Bárkin mosolyogva átgázolnak, nem tudnak bocsánatot kérni, nem foglalkoznak mások érzéseivel, nem szoronganak.

A nárcizmus és a pszichopátia nem ugyanaz. A nárcisztikus személyek ugyanúgy szoronghatnak, a szorongás hiánya a pszichopátiához kötődik. Az úgynevezett vulnerábilis (sérülékeny) nárcizmusban érintett személyek viszont kiemelten sokat foglalkoznak más emberek érzéseivel. Időnként a nárcisztikusnak címkézett viselkedés pontosan a szorongás túlkompenzálásaként történik.

19. Aki nárcisztikus, az hűtlen, így ha egy nárcisztikust látsz, menekülj! A nárcisztikus hosszú távú céljai között szerepel, hogy elvágjon téged a szeretteidtől!

Sokszor úgy érezzük, hogy tudjuk, hogy a másik fél mit szeretne, akár kimondatlanul is. Ugyanakkor ez megtévesztő lehet. Egyáltalán nem lehetünk meggyőződve arról, hogy a másik fél mit akar, a saját érzéseink is megtéveszthetnek bennünket: érezhetjük úgy, hogy biztosan a másik akar valamiféle rosszat, miközben a másik ártatlan és a saját elhárító mechanizmusaink tréfálnak meg bennünket. A kérdés: meg tudjuk-e vizsgálni ennek az állításnak realitás tartalmát?

20. A nárcizmus beképzeltség, hiúság, önhittség vagy egyszerűen az önzés személyiségvonása. 

Egyrészt, ez nem egy vonás, másrészt egyáltalán nem a beképzeltségről szól. Sérült önértékelésről és személyiségfejlődésről van szó, amire egy lehetséges reakció a beképzeltség, de nem szükségszerű.

21. A nárcisztikus nem vállal felelősséget a másik boldogságáért, nem tartja be az ígéreteit. 

Felmerül a kérdés, hogy vajon egy párkapcsolatban felelős-e az egyik fél a másik boldogságáért. Felmerül a kérdés, hogy annak az elvárása, hogy a másik boldoggá tegyen bennünket, vagy legalábbis felelősséget vállaljon érte, vajon nem nárcisztikus szándék-e.

Az ígéretek betartása egyáltalán nem biztos, hogy azon múlna, hogy a személy nárcisztikus-e. Vannak olyan nárcisztikusok, akiknek a pozitív önértékelésének fontos építő pillére, hogy az ő szavaira bizony lehet adni. Ez nyilván öngól lenne nekik. De ettől még vannak olyan nárcisztikusok is, akik feljogosítva érzik magukat, hogy bármiféle kötelezettség elől kitáncoljanak.

Ahogy a cikk többi részében, az, ha van valakinek nárcisztikus igénye, nem teszi őt rosszá semmilyen szempontból. A kérdés, hogy ezen igények birtokában hogyan cselekszik.

A pszichopatológia több tengelyen méri a pszichét. Az egyik ilyen tengely, afféle függőleges tengely, amely a tünetek, nehézségek súlyosságát mérik. A súlyos problémákat, melyeknél bizonyos kritériumok teljesülnek, személyiségzavarnak nevezzük. A másik ilyen tengely lényegében egy vízszintes tengely, amely azzal foglalkozik, hogy melyik szindrómáról beszélhetünk. 

A pszichiátria 10 specifikus személyiségzavart különböztet meg, ezek közül egy lehetséges személyiségzavar a nárcisztikus. Ilyen személyiségzavar lehet még a paranoid, szkizoid, szkizotip, antiszociális, dependens, borderline, stb. 

A személyiségzavarokat diagnosztikai kritériumok mentén értékelhetjük. Például megvizsgálhatjuk, hogy 8-10 kritériumból hány kritérium illik valakire. Kutatási eredmények alapján meghatároztak egy diagnosztikai küszöböt, ami felett egy személy feltehetően az adott személyiségzavarban szenved. De elképzelhető közülünk sok mindenkiről, hogy 1-1 tulajdonság, kritérium ránk is igaz, legfeljebb nem olyan mértékben, hogy erősen befolyásolja az életünket.

“Micsoda, nincsenek egészséges, normális emberek?”

De igen, természetesen vannak. Ezt azért vettük most át, hogy a klinikai pszichológiában ezek a besorolások vannak, ezek mellett lehet valaki normális és egészséges. Kevés emberre tudnánk azt mondani, vagy majdnem senkire sem, hogy teljesen egészséges, ehhez mérten a szaknyelv megfelelő címkéit a legtöbbünkre rá lehetne aggatni. 

A nárcizmus, mint spektrum

A nárcizmus kisebb-nagyobb mértékben mindenkit jellemez, s ennek van egy egészséges, kívánatos szintje, amivel jó is, ha rendelkezünk.

Mi is a nárcizmus tulajdonképpen? 

A legegyszerűbben úgy fogalmazhatnánk meg, hogy minden embernek fontos, hogy szeressék, hogy azt élje meg, hogy elég jó, érdemes a szeretetre és a figyelemre. Ez egy teljesen normális igény. Látod, egyáltalán nem ördögtől való a nárcizmus. 

Ugyanakkor elhelyezhetjük ezt a teljesen természetes igényt vagy vonást (nevezzük ezt most az egyszerűség kedvéért vonásnak) egy spektrumon/kontinuumon: a teljesen egészségestől a súlyosig. Célunk azonban ezzel a cikkel, hogy a stigmatizáció mértékét lehetőleg minél jobban csökkentsük – bár illúzióink nincsenek. 

Emiatt a felnőttkori mentális zavarok jó részére nem betegségként tekintünk, hanem úgy, mint teljesen természetes következményeként a veleszületett temperamentum és a környezeti hatások összességének. Ezek a környezeti hatások adott esetben súlyos bántalmazást jelentenek. 

Ki lesz súlyos, ismétlődő bántalmazás után olyan, mintha mi sem történt volna? 

Senki. Egy gyermek személyiségfejlődését azonban alapjaiban határozza meg, ha ilyet kell átélnie. Szóval nem tehetünk arról, ami történt velünk, s arról sem feltétlen, hogy milyen következményei vannak, lettek. De felnőttként már kezdhetünk vele valamit, ami azt jelenti, hogy nem vagyunk felmentve a felnőttkori cselekedeteink után vállalt felelősség alól. 

A nárcisztikus személyiségzavar diagnosztizálása

Ahogy a nárcizmus, úgy minden más személyiségzavar (amiből jelenleg 10 specifikusat különböztetünk meg) esetében is úgy gondolkozhatunk a jellemző vonásokról, ami normális mértékben mindenkiben megtalálható. 

Például a borderline személyiségzavarban szenvedők (nem szeretem azonosítani őket borderline-ként, mert ők nem csak egy diagnózis vagy címke) félnek az elhagyatástól. Na, de ki nem fél attól, hogy elveszíti a párját, szüleit? Nagyon jelentős többségünknek ez fontos kérdés, és időnként a félelem is megkörnyékez minket. Ami nem mindegy, az az, hogy ez milyen mértékű, mennyire központi kérdés, és mit vált ki az egyénből. Mit tesz meg a borderline személyiségzavarban szenvedő az elhagyatás elkerülése érdekében? És mit tesz meg a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő azért, hogy elég jónak, szerethetőnek, adott esetben tökéletesnek érezhesse magát (mert sajnos neki ez nem alapvető)? Valószínűleg extrémebb dolgokat, mint a “normális” társaik. 

Ha szakemberhez kerül valaki, aki vélhetően nárcisztikus személyiségzavarban szenved, könnyen lehet, hogy a hozott problémái alapján nem felismerhető egyből. A lehetséges diagnózist éppen ezért személyiségzavarok esetében nem egy pillanatnyi (keresztmetszeti), hanem a hosszmetszeti kép alapján állapítunk meg. Adott esetben a szégyen miatt sokan olyan rejtőzködőek (akaratlanul is) a saját belső világukat illetően, hogy heteket, hónapokat is igényelhet ennek a kérdésnek a stabil eldöntése. Természetesen a gyanú, a hipotézis a közös munka korai szakaszában megszülethet a pszichológusban, de biztosat a diagnosztikai tesztek, az első interjú és a hosszmetszeti kép alapján mondhatunk. 

Ezért sem érdemes azt hinni, hogy mi meg tudjuk állapítani valakiről, hogy “nárcisztikus-e” vagy sem; még a lelkiismeretes, magasan képzett, hiteles szakembernek sem megy ez könnyen!

 

Jelenleg úgy diagnosztizáljuk a személyiségzavarokat, hogy a külső szemlélő által megfigyelhető jeleket értékeljük. Minden személyiségzavar esetében van egy diagnosztikai küszöb, egy határ, ami felett azt mondhatjuk, hogy az adott személyiségzavar diagnózisa valószínű. 

Ugyanakkor a viselkedés megtévesztő lehet, el tudjuk rejteni megoldatlanságainkat. Emiatt sokszor a diagnózisnál a szakember a kliens belső (rejtett, titkolt, néhol nem is tudatos) működését is figyelembe veszi, mert adott esetben ez beszédesebb, mint a nyílt viselkedés.

Éppen ezért beszélhetünk például nyílt, grandiózus (mások számára kívülről is jól felismerhető) és rejtett, vékonybőrű nárcizmusról. Utóbbit sokkal nehezebb felismerni, akár a rendelőben is. Belső dinamikájuk azonban sok mindenben hasonlít. Mindketten fantáziálhatnak arról, hogy ők adott esetben sokkal jobbak másoknál, de ezt a rejtőzködő típus nem feltétlen vállalná fel. Ez a művi és túl pozitív, irreálisan jó önértékelés természetesen csak egy megküzdésre tett kísérlet, hogy ne érezzék nem elég jónak magukat, viszont a vékonybőrű típus inkább ezt a nem vagyok elég jó “arcát” vállalja fel mások előtt.

Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki, aki nem érzi elég jónak magát, nárcisztikus személyiségzavarban szenved, vagy majdnem diagnosztizálható lenne nála ez. 

Ha valaki nem érzi elég jónak magát, azzal sok mindent kezdhet. A felfújt, grandiózus fantáziák és önértékelés viszont elég jellemző megküzdése a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő személyeknek, ha ezzel a kicsinységgel kell szembesülniük. Számukra ez nagyon nehezen elviselhető. Mondhatjuk úgy, hogy tipikus, ahogyan ezt elhárítják. Míg mások nem alakítanak ki ösztösen ilyen megküzdést, csak megélik a (vélt) nem szerethetőségüket. 

Nehéz megtalálni, hogy hol az egészséges és az egészségtelen határa. Ki mondja meg, hogy ki a nárcisztikus, illetve ki az, akinél ez már nem oké?

Ezt az úgy nevezett klinikai szakpszichológus hivatott eldönteni, hivatalos nevén diagnózist alkotni. Ez a képzettségnek azon szintje, amit minimum 9 év (3 év egyetemi pszichológiai alap, 2 év pszichológiai egyetemi mester, 4 év klinikai szakképzés) akkreditált képzés, kórházi munka és szupervízió után mondhat ki valaki.

És mikor mondhatja ki?

A hiteles diagnózishoz általában 3-4 diagnosztikai alkalom (3-4 x 45-50 perc) felmérés szükséges, a megfelelő hitelességű tesztek, szakirodalmak, élettörténet ellenőrzésével, szó esik a kapcsolatokról, személyes benyomásokról, átfogó elemzéssel, ahol a környezeti elemeket is megvizsgálják. A diagnózist tovább bonyolítja, hogy a kultúránk megváltozásával az, ami korábban nárcizmusnak minősült, ma elfogadott társadalmi és kulturális helyzetté vált. Egyébként annak a diagnosztikai dilemmáiról, hogy igazából hol kezdődik a kóros nárcizmus, még idén is szakkönyvek jelennek meg, amelyek sok esetben nem válaszokkal, hanem további kérdésekkel szembesítenek minket.

Erős kontraszt ez ahhoz képest, hogy egy netes újságcikkből 7 kérdés alapján “rögtön megoldhatod a kérdést”.

Nézzünk még néhány példát, hogy mi jellemző a nárcisztikus beállítottságra.

A nárcisztikus személyre jellemző, hogy szeretne sikert, szépséget, hatalmat és különlegesnek érzi magát. Úgy érzi, hogy mindenki nem, csak bizonyos emberek értik meg őt, akik hozzá hasonló kaliberűek. Úgy érzékelheti, hogy mások irigyek rá, illetve tapasztal irigységet azok irányában, akik rendelkeznek azzal, amit ő is szeretne magának. Jobbnak érzi magát sokaknál.

Ezeket olvasva mit gondolsz, érint esetleg Téged?

A nárcisztikus beállítódású személyek nem szeretnének átlagosak lenni, sokkal inkább kiemelkedőek vágynak lenni. Szeretik a figyelmet, elismerést, jó pozíciót és kontrollt. Nagyon rosszul érinti őket a szégyen. Sok esetben azért, hogy a szégyent elkerüljék, és ezt a kiemelkedőséget megtapasztalják, komoly erőfeszítéseket képesek tenni. Lehet ez akár sport, karrier, erkölcs, tudás, pénzügy, megjelenés és így tovább. A nárcisztikus személyek úgy érzik, hogy nem kell minden szabályt betűről betűre betartaniuk, rájuk bizonyos dolgok nem érvényesek, nekik több jár az átlagnál. A nárcisztikusok egy magas mércéhez mérik önmagukat és másokat. Gyakran igyekezhetnek mindent jól csinálni, hogy begyűjtsék a kiemelt pozíciót vagy elismerést.

Volt már veled, hogy irigy voltál másra? Vagy azt érezted, hogy te jobban megérdemelnéd az elismerést, mint ő? Fantáziálsz néha arról, hogy milyen lenne az életed, ha minden jól alakulna? Vagy esetleg panaszkodsz, hogy valami nem tetszik az életedben? Van benned olyan, hogy te jobb vagy más embereknél, vagy emberek egy bizonyos csoportjánál?

Azt átbeszéltük fent, hogy ezt nem egy blogcikk hivatott megállapítani, így a magam cikke sem teljesítheti ezt. A cikkem célja az ismeretterjesztés, illetve az, hogy lássuk: nem sok eséllyel tudjuk magunkat kivonni ebből a csoportból.

De akkor mi a normális?

A pszichopatológiában a normalitás részben statisztikai fogalom. Így ha valami az átlagnál jobban jellemző ránk, akkor érintettek vagyunk az adott spektrumban. Ugyanúgy, ahogy a magasságnál is ez a helyzet. Nincs olyan ember, akinek ne lenne magassága, a magasságának mindenképpen van egy mértéke. Az pedig, hogy valaki magasnak számít-e, az abszolút attól függ, hogy milyen csoportot nézünk, az ő csoportjában mi ennek az átlaga, szórása, módusza, mediánja.

Egy 140 cm magas személy magas? Hát, egy kosárlabda csapatban nem. Óvodások között lehet magas.

Ugyanígy, a nárcizmus sem írható le úgy, hogy valaki vagy nárcisztikus, vagy sem. Ez ugyanúgy egy tengely, nem pedig egy igen/nem helyzet.

A nárcisztikus személyek nagyon szeretnének különlegesen szép helyekre járni.
Vajon ez elítélendő volna, s ránk ne vonatkozna?

3 lélektani torzítás, amire nagyon fontos lenne figyelnünk

1. Ingroup – outgroup bias
   A torzítás (bias) lényege abban áll, hogy az elménk igyekszik olyan képet megalkotni, hogy a mi csoportunk jó, a külső csoport rossz. A saját csoportunkat túlzottan felértékeljük, a külső csoportot pedig túlzottan leértékeljük. Itt ez úgy nyilvánulhat meg, hogy vagyunk mi, a nem nárcisztikusak, a jók; illetve van a külső csoport, a gonosz nárcisztikusak.
    
2. Elhárító mechanizmusok
   Az elhárító mechanizmusok lényege, hogy észrevétlenül torzítsák a valóságészlelésünket. Ezek célja, hogy az egyensúlyi állapotunkat megőrizzük. Számtalan elhárító mechanizmus létezik, mindannyian érintettek vagyunk ezekben.Az előzőből egy kis önismereti műveltséggel már talán ki is következtethetted ezt. Ahhoz, hogy magunkat “jobbnak” lássuk, arra van szükség, hogy torzan lássuk magunkat és másokat. Mindannyiunk lelkében vannak sötét gondolatok, szándékok és érzések. Ha viszont bennünk ezek fellelhetőek, már rögtön nem mondható el olyan egyértelműen rólunk tiszta lelkiismerettel, hogy mi jók vagyunk. Ha viszont mi így is jó emberekvagyunk, ez alapján mások is azok.A saját belső rossz tartalmainkat inkább kivetítjük, és másokban látjuk meg. Ezt nevezi a pszichológia projekciónak.
   Amikor képtelenek vagyunk valamit jónak és rossznak egyszerre látni, akkor gyakran hasítunk, azaz csak a jót látjuk, vagy csak a rosszat látjuk. Az elhárító mechanizmusok lényege, hogy észrevétlenül történnek. A célja, hogy ne kelljen szembenéznünk valamivel a saját lelkünkben. Ha pedig már szembenéznénk vele, már nem töltenék be hárító szerepüket. Tehát amikor ezeket csináljuk, szinte bizonyos, hogy nem látjuk saját magunkon, hogy ezt tesszük. Az emberi esendőség alól mi sem vagyunk kivételek, még ha máson ezeket könnyebb is fellelni (akár vélten, akár valósan). Ezt nagyon nem szeretjük felismerni, pedig ez is az önismeret része.

Érdekes amúgy, hogy pont egy nárcisztikus működés, hogy magunkat jónak látjuk, másokat leértékelünk. És pont úgy nézzük a nárcisztikusakat, hogy ők a rosszak, mi pedig jobbak vagyunk náluk? 🙂

3. Elsődleges és másodlagos attribúciós hiba

Levezetésként egy könnyedebb torzítás. Amikor mi teszünk valamilyen kétes értelmű cselekedetet, akkor magunk esetén a körülményeket gondoljuk a cselekedeteink okozójának, mást látva viszont a magát a személyt tartjuk az oknak. Ha például az utcán elesik valaki, és mi nem segítjük fel, ösztönösen arra gondolunk, hogy mi egyébként segítőkész emberek vagyunk, csak ebben a konkrét helyzetben sietnünk kellett, ezért rohantunk el. Más esetén, ha látjuk, hogy más nem segít fel valakit, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ő egy olyan személy, aki nem segít másokon. Tehát megintcsak nem reálisan látunk, magunk esetén a helyzetet, mások esetén a személyiségüket okoljuk.

Ezen kívül általánosságban elmondható, hogy nem szeretjük a komplexitást és a bizonytalanságot, ezért sokkal egyszerűbb valakire azt mondani, hogy nárcisztikus, mintsem mély önanalízisbe, felelősségvállalásba, esetleg önismereti segítővel végzett munkába kezdeni, illetve az esetenként fájdalmas realitással szembenézni. Ahogy könnyebb legyinteni, azt mondván, hogy “én már tudom mi a nárcizmus”, mintsem ténylegesen végigolvasni egy ilyen cikket és elgondolkodni rajta.

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél – mondják. Természetesen vannak olyan szomorú helyzetek, ahol nárcisztikus személyek ténylegesen fájdalmat okoznak másoknak.

Ugyanakkor egy nagyon fontos dilemma itt, hogy vajon ténylegesen azért okozná valaki ezeket a sebeket, mert van benne nárcisztikus hajlam, vagy azért, mert enged ennek a hajlamnak?

Ha például akár nárcisztikus szülők gyermekeként nőttünk fel, rengeteg (olykor gyógyíthatatlan) sebbel válunk felnőtté. Ha egy kiszolgáltatott helyzetben befizetünk egy nárcisztikus segítőhöz, aki megkárosít bennünket, vagy “csak” átver, szintén jogos a fájdalmunk. Ha kiderül, hogy a párunk hazudik nekünk, vagy épp emberhez nem méltó módon bánik velünk, esetleg hűtlen, az valós probléma. Ha egy barátunk eszközként használ minket az előrejutásra, mi pedig megszavaztuk neki a bizalmat, aztán valóban átgázol rajtunk, az szintén nincsen rendben. A fájdalom, veszteség, amit megtapasztalunk, valós. Ezt senki nem veszi el tőlünk.

Való igaz az, hogy valaki minél komolyabb személyiségproblémával rendelkezik, annál nehezebben illeszkedik be harmonikusan a környezete életébe, illetve annál több fájdalmat tapasztalhat és okozhat másoknak. Van olyan szint, ahol egy személy nem ura a tettének?

A kérdésre nem én adok választ. Ugyanakkor fontos látni azt is, hogy attól, hogy felmerül bennünk egy nárcisztikusoknak tulajdonított, ártó indíttatás, még nem törvényszerű, hogy engedünk is neki. Ha én egy nárcisztikus vállalkozó vagyok, egy érdeklődő felkeres, nagy bizalmat szavaz nekem, szívesen vásárolna tőlem, és tudom, hogy én nem tudok neki segíteni, de a pénzét nagyon könnyen zsebre tehetném, sőt, még vágyom is rá, hogy ezt megtegyem, még mindig választhatom az etikus utat, az őszinte kommunikációt, és azt, hogy elmondom neki, nem én vagyok a megfelelő üzleti szolgáltató számára.

Azt érdemes látni, hogy aki nárcisztikus, az rendelkezik bizonyos hajlamokkal. Azonban a legtöbb nárcisztikus számára az, hogy ezeket a hajlamokat megéli-e, az már a személy döntésének a kérdése.

Milyen hajlamai vannak a nárcisztikusnak? 

A legerősebb az, hogy szeretnének előrébb jutni, szeretnének jobb pozícióba kerülni, az átlag fölé emelkedni. Ez a vágy motiválhatja őket arra, hogy másokat ne önálló embereknek, hanem a céljai eszközeinek lássanak. Ezt a motivációt viszont használhatják úgy is, hogy valós teljesítménnyel, másoknak is értéket teremtve jussanak feljebb és előrébb. Lehet valaki saját nárcisztikus sérülése miatt orvos, másokat segítő ügyvéd, pap, tanár, filantróp, pszichológus, szociális munkás, munkahelyteremtő vállalkozó, mesterséf, író, színész, zenész, környezetvédő, állatvédő és így tovább. A nárcizmus egy lélektani beállítódás, nem pedig a gonoszság beállítottsága. Arról, hogy milyen sérülések nyomán lett belőle nárcisztikus személy, arról viszont senki sem tehet. Akkor a nárcisztikus személy tényleg egy gonosz bántalmazó lenne?

Vannak gonosz bántalmazó nem nárcisztikusok, illetve gonosz bántalmazó nárcisztikusok. Vannak nem bántalmazó nárcisztikusok, és bántalmazó nárcisztikusok is.

Beszéltünk róla, hogy a pszichopatológiában a normalitás statisztikai alapokon is nyugszik. Ez alapján, ha neked az átlagnál többet jelent az, hogy hány lájkot kapsz egy fényképedre, akkor egy nárcisztikus jellegben átlag feletti pontszámmal rendelkezel. Milyen érzés ezt olvasni?

Pedig itt még nem is azt kaptad, amit az önismerettel rendelkező nárcisztikus személyek látnak folyamatosan – pszichopata, mérgező, a párkapcsolat vele csapda, túlélni egy kapcsolatot vele, manipulál, kihasznál.

“De Bence, engem traumatizált az exem, lopott tőlem, megcsalt, és nem vállalt felelősséget a tetteiért, hanem engem hibáztatott! Ez mind oké szerinted? Ártatlan?”

Teljesen érthető, hogy így érzed magad. Vannak szörnyű események, szörnyen viselkedő emberek és valódi gonoszságok. Amit Te átéltél, azt ő okozta neked. Egyetlen személy, nem pedig minden nárcisztikus. Egy olyan “nárcisztikus”, akiről egyébként nem tudjuk biztosan, hogy nárcisztikus vonásai vannak-e vagy diagnosztizálható személyiségzavara, vagy teljesen más problémája.

De ezt azzal elintézni, hogy a nárcisztikusok hibája, vagy rásütni mindenkire, az nagyjából olyan, mint ha megnéznéd a Harcosok Klubja című filmet, aztán azt mondanád, hogy minden szakács és séf beleköpköd a kajádba. Azokra is, akik egyáltalán semmit nem tettek, és szívvel lélekkel igyekeztek neked finomat készíteni.

És a séfekről innentől többségében olyan cikkek születnének, hogy a kajádba köpködő séf. “Hogyan éld túl egy undorító séf menüjét az étteremben?” Abszurd, nem?

 

Hogy lesz valaki nárcisztikus?

Ennek van valamekkora genetikai háttere, de komoly szerepet játszik benne a szülő viselkedése. Nem csak a túl sok dicsérettől lesz egy gyermek nárcisztikus, az elhanyagolás, illetve gyermekkori bántalmazás és a rossz minták is mind hozzájárulnak a felnőttkori nárcizmushoz.

A nárcizmusnak két széleskörűen elfogadott típusa van (Gabbard, 1989)

Az egyik típus a figyelmetlen, vagy grandiózus nárcisztikus. Ez a típus nem veszi észre mások reakcióit, arrogáns, agresszív, önmagába fordult. A figyelem középpontját igényli. Adóvevője vételi irányban nem működik. Látszólag nem lehet megbántani. Sokat beszél a sikereiről, másokat nem is engednek szóhoz jutni. Inkább extravertáltnak látszik.

Ezzel szemben a nárcizmus másik típusa a túlérzékeny nárcisztikus. Nagyon érzékeny mások reakcióira és ahhoz, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzá. Gátlásos, szégyenlős, sőt, önmagát háttérbe szorító. A közvetlen figyelme inkább mások, mint önmaga felé irányul. Kerüli, hogy a figyelem középpontjában legyen. Figyelmesen hallgat másokat támadás vagy kritika nyomai után kutatva. Könnyen megbántódik, hajlamos szégyent vagy megalázottságot érezni. Titkon belül viszont arra vágyik, hogy grandiózus módon megmutassák magukat. Igyekszik kitalálni, hogy a többi ember szerint hogyan kellene viselkednie. Inkább introvertáltnak látszik.

Ezen kívül létezik egy skála, ahol azt nézik, hogy a nárcisztikus mennyire jól tud funkcionálni az életében

Egy magasan funkcionáló nárcisztikus személyiség élhet tartós párkapcsolatban, lehetnek gyermekei, sikeres a munkájában, társadalmi értéket teremthet, egészséges életvitelt folytatva. Lehet kedvelt tanár, milliárdos cégvezető, szeretett politikus, szívsebész, orvoskutató és így tovább.

Egy alacsonyan funkcionáló nárcisztikus személyiségre példa, amikor valaki szerfüggő, nincsenek valós kapcsolatai, nincs munkája, és saját nagyszerűségével kapcsolatban tévképzetei vannak, akár gyakran mesélhet olyan történeteket, hogy Donald Trumppal, vagy Brad Pittel szokott találkozni, akik csak hozzá repülnek haza az USA-ból. Lehet akár törvényszegő is.

 

Visszatérve hozzád és a mindennapokhoz

Az például egy nárcisztikus hajlam, hogy többet várjon el valaki önmaga számára, mint ami másoktól elvárható. Például fájhat egy nárcisztikusnak, hogy azonnal nem írsz vissza neki, de ő mások kapcsán nem érzi azt, hogy rögtön kellene válaszoljon az üzenetekre.

Azt, hogy ezt a sérelmét viszont kifejezi-e neked, illetve ezzel okoz-e neked kényelmetlenséget, az nem magától értetődő. Lehet, hogy egy közeli barátod is nárcisztikus és fáj neki egy ilyen jellegű figyelmen kívül hagyás is, de ettől még nem fog neked esni, bántani téged, vagy eltaszítani magától.

Van olyan, hogy valaki nem empatikus velünk, nincs tekintettel ránk, eszközként használ és nem érdekli, hogy problémát okoz-e ezzel másoknak. Rengeteg mérgező játszma merülhet fel egy emberi kapcsolatban. Ez viszont nem csak nárcisztikusokra jellemző és nem is minden nárcisztikusra.

Szegénység és nárcizmus

Az, hogy egy nárcisztikus személy minden esetben másokat kihasznál, átver, csak azért, hogy ő jól járjon, az annyira túlzó általánosítás, mint az, hogy mindenki, aki nagyon szegény családból származik, bűnözővé válik. Nyilván van olyan nárcisztikus, aki másokat kihasznál és átver, de nem mindenki; ugyanúgy, ahogy van olyan, hogy egy mélyszegénységben élő személy lopni kényszerül, de nem minden szegény emberből lesz törvényszegő. Abban hasonló a példa, hogy minél nehezebb körülmények közül jön valaki, annál nagyobb a nyomás rajta. Egy éhező személy lehet, hogy a táskából kilógó szendvicsedet ellopja, de ez nem szükségszerű. Ugyanúgy, ahogy az is, ha egy nárcisztikus személyben ordító vágy ébred arra, hogy a felesége mellett bezsebeljen szexuális csodálatot egy másik nőtől, nem szükségszerűen fogja megcsalni, bár a csábítás annál nagyobb, minél nagyobb a hiány.

A nárcizmus egy kiindulási alap. Senki nem választja azt, hogy nárcisztikus sérülései, illetve emiatt akár a környezet számára is nehézséget okozó tünetei, vonásai legyenek.

A nárcisztikus személyek gyakran fantáziálnak gazdagságról, vagy éppen nagyon keményen dolgoznak, hogy ezt a fajta pozíciót a maguk számára megteremtsék.

De most mit tegyél akkor? 

1. Kezdésként: válasszuk külön a nárcisztikus személyt annak tetteitől. Attól, hogy valaki nárcisztikus beállítódással, vagy nárcisztikus sérülésekkel rendelkezik gyermekkorából, egyáltalán nem magától értetődő, hogy az interneten elterjedt “tipikus nárcisztikus” módon fog viselkedni.

2. Fogadd el, hogy vannak ilyen emberek. Ha szerencsétlen helyzetbe kerültél, abszolút megérdemled az empátiát. Egyáltalán nem biztos, hogy Te tehetsz róla. Sokszor rettenetesen nehéz megélni, amikor egy ehhez hasonló mostoha helyzetbe kerülünk. Teljesen jogos ilyenkor a támogatási igény. Mindezzel együtt lehetőséget is kapsz, hogy a későbbiekben felkészültebben állhass helyt a hasonló kihívásokban. Egyesek szerint minden ember vagy ajándék vagy tanítás (tehát tulajdonképpen így vagy úgy, de ajándék). Ez is egy hasznos nézőpont lehet.
3. Lásd, hogy a nárcisztikus szó indulatszóként történő használatával olyan embereket is negatívan minősítesz, akik egyáltalán nem szolgáltak rá. A világ nem tökéletes, az emberek sem azok, illetve sokszor sajnos nem látunk tisztán, ez viszont az élet része.
4. Ha úgy döntesz, hogy fejlődni szeretnél, fontold meg ezt is: önigazolást keresel a nárcisztikus személyek befeketítésével esetleg? Sikerült objektíven nézni magadra, rá és a helyzetre?
5. Állj ki magadért korrekt módon, erőszakmentesen. Értsd meg őt, kommunikáld a határaidat, érzéseidet és légy hajlandó továbbállni, ha nem képes kompromisszumra. 
6. Járj önismeretbe! Olyan helyre, ahol nem csak empátiát és önigazolást adnak, hanem ezek mellett szükség esetén szembesítenek a fájó realitással, esetleg saját felelősségeddel is.

Miért nem gondolom, hogy Te bizonyosan egy ártatlan áldozat lennél?

Egyikünk sem ártatlan, még egy gyerekben is felmerülnek gonosz gondolatok. A felnőttek sem tisztábbak ettől, csak szofisztikáltabbak az elhárító mechanizmusaik, maximum kevésbé látnak rá a belső gonosz indulatokra. A gondolatainkért és az érzéseinkért nem vagyunk felelősségre vonhatók, szemben a tetteinkkel.

Mi a helyzet, ha a nárcisztikussal történő viszonyt egy bántalmazó kapcsolattal szimbolizáljuk?

18 év alatti gyermek esetén, ha a szülő fizikailag, szexuálisan, érzelmileg bántalmazza a gyermeket, valóban beszélhetünk áldozatiságról. Ha két felnőtt ember saját döntése folyamán párkapcsolatba lép egymással, aztán az egyik fél valami szörnyűt tesz a másikkal (például az egyik fél kék-zöldre veri a másikat), még mindig beszélhetünk arról, hogy előre láthatatlan volt az ügy, abszolút áldozati pozícióba került az elszenvedő.  

Amennyiben viszont a verekedés többször is megtörtént, és az elszenvedő saját felnőtt tudatos döntése kapcsán úgy határoz, hogy továbbra is folytatja a kapcsolatot, ezek után ismét megtörténik az erőszak, már nem beszélhetünk arról, hogy ne lett volna lehetősége előre látni, vagy elkerülni a helyzetet, annak ellenére, hogy egyáltalán nem lehet ráterhelni a felelősséget. 

Nem lehet minden élethelyzetre sablonokat húzni, nem gondolom, hogy a történések értelmezése kizárólag így történhetne, mégis ez egy fontos nézőpont.

A nehéz élethelyzetekkel természetesen nem könnyű megbírkózni. Ha viszont magunkat áldozatnak látjuk, akkor az érzékelési tartományunkból kiesik, hogy hol van felelősségünk. Felelősség hiányában pedig a változás is csak délibáb maradhat. De vajon mi, esetleg passzív-agresszív, vagy más rejtett, vagy épp tudattalan módon, hozzájárulhatunk a helyzet létrejöttéhez?

Ha például egy férfi azt látja maga körül, hogy minden nő nárcisztikus és csak a pénzre megy, akkor előre jut attól, hogyha a nőket hibáztatja? Vagy esetleg lenne értelme önismereti munkát folytatni, ahol feltérképezheti a nőkkel, a pénzzel és az önértékeléssel való viszonyát? 

Könnyű beleesni a tettes-áldozat-megmentő játszmába. Ha esetleg ezt nem ismered, érdemes utánaolvasni. 

Amikor magunkat áldozatnak, a másikat gonosz tettesnek látjuk, a világ egyszerűvé válik. Nincs más, mint “jó” és “rossz”. Én vagyok a jó, ő pedig a rossz. De valóban ez az igazság? Ha nagyon keményen, mélyen magunkba nézünk, tényleg csak jóságot találunk? Ha a másik személyt objektíven szemléljük, tényleg csak gonoszságot látunk? Vajon kellő empátiával viszonyulunk mindkettőnk helyzetéhez?

“3 jel, hogy tudd, nárcisztikussal van dolgod!”

 

A cím jelen esetben irónia. Vessük fel a kérdést: vajon ki a nárcisztikus? Tényleg 3 jelből megállapítható? Természetesen az önismeret nemcsak a pszichológusoké. Ugyanakkor mindenki megérdemli, hogy megfelelő, megbízható kapaszkodókkal fejlődhessen önmaga és mások megértésében. A nárcizmus kapcsán pedig jobb híján egyelőre a klinikai pszichológia tud segítő jobbot nyújtani. A pszichológiai diagnózisok mindenképp ehhez a szakterülethez tartoznak.

Lehetséges, hogy a nárcisztikus mondja a másikra, hogy a másik fél a nárcisztikus? Lehetséges, hogy észre sem veszi magát? Ha ő sem, akkor lehetséges, hogy én sem venném észre magamon?

 

Aki nárcisztikus, változzon meg?

Ha ezek után, magára ismer valaki, és nem akar nárcisztikusnak tűnni, ezért kevésbé igyekszik első lenni, vagy nem posztol magáról annyi fotót, attól még ugyanúgy nárcisztikus marad. Ez egy lelki struktúra. Olyan, mint az, hogy valakinek világosabb a bőre, vagy sötétebb. Attól, hogy nem látszik a bőröd, mert hosszú ruhát veszel fel, még ugyanolyan marad a bőrszíned. 

A cselekedetet ítéld meg, ne az ember lelkének mélyen fekvő démonait!

IV. Bence, te most a nárcisztikusokat véded! 

Nekem is vannak sebeim, amiket az átlagnál magasabb nárcizmussal rendelkező személyek okoztak, amik talán egy életre beleégtek a lelkembe, ettől viszont a tisztánlátás ugyanolyan fontos. Ettől még nem leszek áldozat, a helyzetből viszont tanultam. 

Valószínűleg Te sem vagy sebezhetetlen, a felelősségben gyakran mindkét fél érintett. Nézzünk példának egy tipikus történetet: egy személy áthágja egy másik személy érzelmi határait.

 

Nézzük meg, hogy mi az alap védőfelszerelés a nehéz emberekkel szemben – legyen szó akár nárcisztikus, akár más beállítottságú személyekről

Ha van egy határátlépő személy, a másik fél felelőssége egyértelműen kommunikálni azt, hogy határsértés történt, illetve a tettek következményeit. Fontos, hogy ehhez aztán tartsuk is magunkat, ne csak üres szavak legyenek. 

Minden egyes tolerált, szőnyeg alá söpört zavaró tényezőről elmondható, hogy a másik felé azt kommunikáljuk: zöld az út. Ezt szabad, tegye bátran, nem probléma. A mi felelősségünk, hogy konfrontálódjunk. Határokat húzzunk. Vállaljuk a kényelmetlenséget. 

Amikor valaki kölcsön kér tőlünk pénzt, rajtunk múlik, hogy adunk-e nekik. Nem pedig áldozatok vagyunk, hogy nem tehettünk mást, mint kölcsön kellett adnunk: ez abszolút a mi kezünkben van.

 

 

Az erről szóló, áldozati cikkekben arról olvastam, hogy az áldozatok úgy élték meg, a másik fél leépítette az önbecsülésüket.

 

Fontos, hogy lássuk, hogy sokszor nem a másik építi le az önbecsülésünket, vagy teszi tönkre az életünket, hanem ő ezt megpróbálja, mi pedig engedjük neki. Nem ő az, aki nem enged el a barátaiddal találkozni, hanem én vagyok az, aki behódol a másik vágyainak. Én vagyok az, aki kettőnket nem egyenrangú feleknek tekintek, hanem alárendelődök.

Nagyon sokszor van lehetőség megszakítani a kapcsolatot, akármilyen meggyőző is a másik fél. Ha pedig úgy döntünk, hogy szeretnénk az édességből, a keserű is jár hozzá. Miután többször is repetázunk, ugyan mondhatjuk azt, hogy a másik fél “ránt vissza a kapcsolatba”, csak épp ez nem igaz. Ha én nem mennék vissza hozzá, letiltanám, elköltöznék, telefonszámot változtatnék és nem beszélnék vele, nem találkoznék vele, nem kérnék a kedves szavaiból és az együtt töltött időből, nem kérnék a mellette megélt csodálatos helyzetből, akkor nem kapnám meg a keserűt sem. Itt tehetünk úgy, mintha ez nem a mi felelősségünk lenne, csak épp az önigazolás gyakran többet árt, mint használ. Voksolhatunk az önámítás mellett, csak ezáltal emberileg nem fejlődünk, illetve nem tanulunk arról, hogy a következő hasonló helyzetben hogyan tudunk építő megoldásokat találni. És biztosan lesz következő helyzet.

Vannak jogos sérülések, valós igazságtalanságok, de az, hogy ezzel mit kezdünk, és kiengedjük-e a kontrollt a kezünkből, a másik felet hibáztatjuk-e, vagy megkeressük a saját lehetőségeinkben a mozgási terünket, érvényesítjük a véleményünket, határainkat, az a mi felelősségünk.

Mindannyiunknak érzelmi szükséglete a pozitív önértékelés. Nem mindegy viszont, hogy ezt úgy teremtjük meg, hogy a másikat démonizáljuk, magunkból mártírt teremtvén. Más a helyzet akkor, ha a pozitív önértékelés az emberi jellem fejlesztéséből és a helyes cselekedetekből adódik.

 

A játszma és a nárcizmus nem ugyanaz

Egy nárcisztikus személy is játszmázhat és egy kevéssé nárcisztikus is. Egy nem nárcisztikus személy is játszmázhat rengeteget, és lehet, hogy egy nárcisztikus személy játszmái ritkábbak az átlagnál. Ezt a két fogalmat válasszuk külön. A nárcisztikus szó a személy lélektani struktúrájára utal. A játszma pedig egy viselkedés.

 

“A nárcisztikus először más képet mutatott magáról!”

Olvasható gyakran a magyar interneten a nárcizmus témájában. Ha valakiről más képünk volt először, mint később, az biztosan az ő felelőssége?

Valóban van olyan, hogy jóhiszeműségből, és mert nagyon vágyunk az adott kapcsolatra, vagy legalábbis arra, amivel kecsegtet, az ordító redflagekre, kilógó lólábakra nem nézünk rá… utólag azonban egyértelműen látszik, hol kellett volna hátat fordítani.

Az is fontos egyébként, hogy két ember, ha valóban elkötelezett egymás mellett és van megbecsülés, ebből együtt is kimászhat jó egyéni és párterapeuták segítségével. Vannak olyan kutatási eredmények, amelyek igazolják, hogy az EFT-t végigcsináló párok esetén a nárcisztikus fél adott esetben egy egészséges partnerhez képest is magasabb empátiát tud tanúsítani.

Vajon ki felelős a saját gondolatainkért, a másik személy, vagy saját magunk?

 

A nárcizmus kapcsán gyakori tanács: csak éld meg önmagad! Azt viszont senki nem teszi hozzá, hogy az “önmagad”, az pontosan mit is takar. Tehát ha valakiben vannak félelmek, gátlások, önámítás, megfelelési kényszer, gyengeség és erősség együtt, akkor az is önmaga? Vagy mindent meg kell élni, kivéve a félelmeket és az agresssziót? De akkor nem arról beszélhetünk, hogy önmagunkból részeket lehasítunk?

 

Összegezvén: jó tanács, hogy menekülj a nárcisztikustól? Amennyiben önmagadat nem aktív cselekvőnek, hanem tehetetlen áldozatnak látod, míg újra és újra hasonló szituációkban találod magad, akkor felmerül, hogy a menekülés helyett inkább a szembenézés, önfeltárás, pszichoterápia lenne a legcélszerűbb út. 

 

Azért tartom veszélyesnek ezeket az internetes cikkeket és tévhiteket, mert sokszor a téves információk mellett hergelőek, önigazolást adnak erkölcstelen cselekedetekre, miközben az olvasók magukat nagyszerűnek látják, akikkel pedig immorálisan viselkednek, őket gonosznak vagy épp nárcisztikusnak tartják. 

Vannak emberek, akikkel jobb nem tartani a kapcsolatot. Asszertív, egyértelmű kommunikációval viszont elég tisztán látható, hogy valójában mi is történik.

 

További megoldások:

• Járj önismeretbe, terápiába! Segíthet a kommunikációban, illetve a tudattalan erőid megértésében, amik miatt “áldozattá” teheted magad akaratlanul.
• Tudd, hogy Te is hajlamos vagy arra, hogy bedőlj a manipulációnak. Légy egészségesen szkeptikus, önmagadra támaszkodóan stabil és nyitott. Ez is fejleszthető.
• A kritikát ne a személyre, hanem a cselekedetre vonatkozóan fogalmazd meg.
• Vállald a súlyát a saját döntéseidhez kapcsolódó felelősségnek, és az ehhez tartozó következményeket!

 

További szakirodalom:

 

• Zuo, S., Wang, F., Xu, Y., Wang, F., & Zhao, X. (2016). The fragile but bright facet in the Dark Gem: Narcissism positively predicts personal morality when individual’s self-esteem is at low level. Personality and Individual Differences, 97, 272–276. doi:10.1016/j.paid.2016.03.076Gabbard: nárcizmus és sérelmei
• Gabbard, G. (2016). A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Budapest: Oriold
• Bánki, Gy. (2018). A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról. Budapest: Ab Ovo

Egyéb, szakmailag hiteles fórumok, ahol pszichológiai érdekességekről lehet hallani:

• Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok
• Mélylevegő Projekt, elsődlegesen az Instagramon
• Mind The Mind, edukációs program

Összegzés:

Az interneten általában a klinikailag diagnosztizálható nárcisztikus szemzavarosokra gondolnak, de nem róluk beszélnek, hanem szélesítve a nárcisztikusokról, ahova jóeséllyel te is, mi is sorolhatóak vagyunk. A súlyos nárcizmussal élők sem választották maguknak ezt a lelki beállítottságot, persze ez nem mentesít senkit az esetleges másoknak okozott problémák alól. A hiteles diagnózist csak klinikai szakpszichológus adhatja meg hivatalosan. És még a diagnosztizált személyiségzavarosokra se igazak többségében a leírtak. Ha ilyen személy közelében találod magad, nincs egyszerű dolgod, de mindig van eszköz cselekedni, jobbá tenni a helyzetet. Nagyon ritka a teljesen tehetetlen kiszolgáltatott helyet, gyakran rendelkezünk lehetőségekkel, csak épp ezeket nem vesszük észre. Ebben sokat segíthet egy pszichológus. Ha mégis teljesen kiszolgáltatott, tehetetlen helyzetről van szó, az ha mást nem, szolgáltathat számos tanulságot is. Ez azonban akkor lehetséges, ha magunkat nem “sodródó áldozatnak” látjuk, hanem felelős, aktív cselekvőnek, akinek a döntései hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az élethelyzeteinket alakíthassuk. Az egyik legfontosabb megoldási lehetőség a határok tisztázása, stabil önálló identitásunk megerősítése, illetve az egyértelmű, asszertív kommunikáció. Akárhogy is, a történések viszont kitűnő üzemanyagot szolgáltathatnak a fejlődéshez!

 

Ki írta a cikket:

Bíró Bence Péter, a Business Burnout Biblia (Bagdy Emőke ajánlásával), illetve az Eredmények című könyv (Feldmár András ajánlásával) szerzője, a kiemelkedően sikeres emberek tanácsadója

Knapek Éva, klinikai szakpszichológus. https://knapekeva.hu/

 

• nárcisztikus, nárcizmus, önismeret, pszichológia
• Fel