Hallottad már azt a tanácsot, hogyha magabiztos akarsz lenni vagy önbizalmat akarsz építeni, akkor ne külső dolgokra építsd az önbecsülésed?

Amikor elkezdtem az önbizalom fejlesztésével foglalkozni, akkor nekem is elmondták, hogy tanuljam meg magam szeretni, illetve értékelni; gyakoroljam a feltétel nélküli önelfogadást, mivel ha külső dolgokra hagyatkozom, akkor abból nem tudok építkezni. Kiemelték, hogy ne számítson az, hogy milyen eredményeket érek el, hogy milyen barátaim, illetve vagyontárgyaim vannak, milyen munkát sikerült megcsípnem, vagy hogy mennyit tettem le az asztalra.

Egyszerűen csak fogadjam el saját magam, és akkor igazából az egész világ az enyém lesz. Azt mondták, ez a titkos kulcsa annak hogy bevonzzam az életembe a jó dolgokat. Azt a párkapcsolatot, amire mindig is vágytam, a mély baráti kapcsolatokat, a szeretetet, az elfogadást, az örömöt – és mindezt csak azért, mert elfogadom és szeretem magam, miközben nekem nincs szükségem semmiféle külső visszaigazolásra.

Elmondom, hogy most én ezt az egészet hogyan is látom, mivel nekem is egy hosszabb szakasz volt, mire ez átértékelődött bennem. A korábbiakban, amikor megpróbáltam magam kivonni a külső visszacsatolások rendszere alól, akkor minden egyes alkalommal, amikor valami külsőség jött be a képbe, az természetesen tetszett, de tudatosan meggátoltam magam abban, hogy azt picit is élvezzem. Például, ha vettem magamnak egy Armani inget, az nagyon tetszett a tükörben, de mivel az is külsőség volt, megszólalt a vészharang, hogy erre nem szabadna építeni önbizalmat. Mindig, amikor büszke lehettem volna valami elért eredményre vagy szerzeményre, akkor már hallottam is a belső hangot, hogy „de ezt nem szabad, hiszen külsőségről van szó”.


Jóformán bántottam magam amiatt, hogy a külső dolgok növelték az önbizalmam…


Ez régen odáig fajult, hogy a rendszeres edzések után amikor a tükörbe néztem, és büszke lehettem volna a látványra, még akkor is visszakoztam, hogy márpedig ez is külsőség, ezért nem tetszhet. Ez volt a kiindulási alap, hogy semmit sem élvezhetek, ami külsőség, hisz a belső dolgokra KELLENE építenem. De vajon jobb lett az önértékelésem, hogy még ezeket is megvontam magamtól?

Ez lényegében egy saját farkába harapó kígyó, egy lefelé ívelő spirál, mely pont hogy a mélyben tartja az embert.

Ahogy elkezdtem elmélyülni az önismeretben, és még őszintébben viszonyulni magamhoz, egy idő után azt láttam, hogy egyáltalán nem probléma, ha külső dolgokra is építkezik az ember. Ha például megdicsérik a videóimat, attól még nem fog rám szakadni a mennyezet, csak azért mert külső visszajelzésekre is hagyatkozom.

Egy másik példa lehetne erre Nagy Ervin, a Kincsem című film sztárja. Az Arckép című műsorban készült vele egy interjú, amiben kifejtette, hogy mennyire örül, hogy ő kapta a főszerepet, és láthatóan büszke, hogy ő a sztár egy ilyen sikeres filmben. Jobban belegondolva… Miért ne örülhetne mindennek? Hiszen egy nagyon jó szerepet játszott el egy nagyon jó filmben, erre a teljesítményére pedig miért ne lehetne büszke? Persze mindig van másik oldal, amikor már nagyon elszáll az ember, és lefelé beszél hozzád, nem ad neked tiszteletet, ami nem követendő példa, de az egészséges szint általában nem a szélsőségekben keresendő.

Arra lettem figyelmes, hogy igazából valamilyen mértékben mindenki külsőségekre is építi az önbecsülését, azonban ezzel nincs baj. Sőt, teljesen rendben van. Természetesen itt is érdemes szem előtt tartani a centrumot, és ha kibillent az egyensúlyból a külsőség által okozott eufória, akkor érdemes visszatérni az alapokhoz, de a külsőségekre való építkezés önmagában egy egészséges hozzáállás.

Az igazság pedig az, hogy ha valaki egyáltalán nem ad a másik véleményére, akkor az már patológiának számít a pszichológiában, az ilyen emberek között pedig pszichopatákat is találhatunk. Ez szerintem nem csak az én olvasatomban kerülendő irány. 🙂

Ez, hogy ne építsd külsőségekre az önbizalmad, csak annak lehet igazán jó tanács, aki túlzottan külsőségekre épít, és kiegészíteném arra, hogy ne csak erre építse.

Általában azt az indoklást lehet hallani, hogy a külső dolgok elveszhetnek, emiatt ne építsünk rá. De az a helyzet, hogy a belső dolgok is elveszhetnek, történhet velünk agysérülés, olyan trauma, illetve kerülhetünk olyan helyzetbe, aminek a hatására a belső értékek is elveszhetnek.

Velem és másokkal is előfordult már, hogy kaptam egy tanácsot, amit nem tudtam megvalósítani, de mégis azt hazudtam magamnak, hogy sikerült. Ez elég ciki, tudom, de őszintén felvállalom. Ilyen volt például ez is, hogy én már nem építem az önbizalmam külső visszajelzésekre – miközben továbbra is érdekeltek, csak elhitettem magammal, hogy hát engem már nem érdekel mindez. Ezek után hogyan is tanácsolhatnám akárkinek azt, hogy különítse el magát a külsőségektől, amikor ezt nekem sem sikerült megvalósítani?

Persze vannak olyan trénerek, és elképesztően sikeres best seller szerzők, akiknek ez sikerült. Azonban még Dr. Robert Glover, a Nincs többé jófiú című könyv írója és egyik személyes példaképem is azt mesélte, hogy ő is folyton arra törekszik, hogy ahhoz tartsa magát, amit másoknak ad tanácsként, és néha ez bizony még neki is nehéz. Számomra is ez a fő irányelv, hogy kerüljem az olyan tanácsok átadását, amihez én sem tudom magam tartani.

Főleg, amikor az ember nagyon rosszul érzi magát lelkileg, akkor miért ne kaphatna külső segítséget ahhoz, hogy átlendüljön azon a bizonyos hullámvölgyön? Még mindig tartom, hogy személyre szabott, hiteles tanács tud igazán segítségedre lenni. Azonban szerettem volna, hogy ha célba talál ez az üzenet is, hogy nem kell szélsőségekben gondolkodni és mindent feltétel nélkül elfogadni, csak azért, mert egy híres tréner, motivációs előadó vagy pszichológus szájából hangzik el az a bizonyos jól hangzó tanács . Tehát még egyszer: teljesen rendben van, ha külsőségekre is építed az önbizalmad, ettől még nem lesz sem neked, sem másoknak sem rosszabb – ha ezt a megfelelő keretek között teszed.

Molnár Dávid