Ha már komolyabban elkezdtél az önismerettel foglalkozni, akkor bizonyára hallhattad azt a tanácsot, hogy ha ellenállásba vagy nehézségbe ütközöl, akkor ne futamodj meg, hanem nézz szembe velük. Azonban ez is egy olyan frappánsnak tűnő tanács, ami viszont nem mindenki számára, illetve nem minden helyzetben ideális.

Ugyanis előfordulhat az, hogy egy ellenállás felbukkanása után annyira elmélyülsz a rossz dolgokban, hogy teljesen összeomlanál a rád váró fájdalomtól. Zsedényi Csaba, a Fulfilled pszichológusa is kifejtette egy korábbi cikkem kapcsán, hogy az egészséges lelki működés szerves részét képezi a menekülés a rossz dolgok elől. Tehát, ha úgy érzed, hogy túlságosan megterhelőek azok a dolgok, amikre rátalálsz a mélyebb önismereti utad során, akkor bátran fordulj hozzá!

Ideiglenesen pedig, ha nagyon rosszul vagy, néha tényleg jó, ha elmenekülsz a problémák elől, mert néha pontosan erre van szükség.

 

Hozok egy példát is neked. Képzelj el egy ötéves gyereket egy boldog családban. A kisgyerek mindaddig boldog, míg meg nem születik a kistesója, aki úgymond kifúrja őt a középpontból. A kisgyerek tudja, hogy el kellene fogadnia a kistesó érkezését, ám ez egyáltalán nem egyszerű számára. Ez, hogy más is kap már ajándékot, nem csak ő, egyfajta törést idézhet elő benne. Egy kettős érzés alakul ki benne: szeretni kell a tesóját, de közben mégis az lenne az igazi, ha csak ő lenne a középpontban. Ilyenkor lehet, hogy a gyermek elfojtja ezeket a negatív érzéseket (ami egy elhárító mechanizmus), ami pedig ott és akkor lehet, hogy egy egészséges, a jóllétet segítő esemény.

A felnőtt embereknek is vannak elhárító mechanizmusai, amiknek nem vagyunk tudatában. Azonban ha elkezdünk önismerettel foglalkozni, minél mélyebbre kerülünk, annál jobban meginoghat a személyiségünket szimbolizáló épület. Nem mindegy tehát, hogy hogyan nyúlunk ehhez hozzá!

Az “épület” tetején vannak azok az építőelemek, melyek a felszínes dolgokat szimbolizálják. Ezek nem hatnak ránk túlzottan mélyen, tehát biztonságosabbak. Ilyen például az, ha néha törekszünk pozitívan gondolkodni, vagy jó dolgokat mondani magunkról magunknak (megerősítések).

Alatta található az a szint, melyben már azt vizslatjuk, hogy hogyan is viselkedünk bizonyos szituációkban. És tovább lefelé haladva, minél mélyebbre ássuk le magunkat, annál megterhelőbb dolgokkal találkozhatunk. Minél több alsó építőelemet szedünk ki vizsgálat céljából, annál jobban ingadozni fog az addig szilárdnak hitt falunk.

Az előző nap kaptam egy levelet a Maximális Önbecsülés online programunk egyik tagjától, aki már másodjára vágott neki a programnak. Pont arról számolt be nekem, hogy annyira intenzíven csinálja EGYEDÜL a programot, hogy egy nagyon mély pontra került, és tanácstalanná vált a folytatást illetően. Ez lehetne kritika is a programmal szemben, de itt pont az ellenkezőjéről van szó: annyira hatékony a program, hogy ennek segítségével tudta magát nagyon mélyre ásni önmagába.

De akkor miért érezte magát rosszul? Egy bizonyos mélységnél húzható egy határvonal az önismeretben, amit ha átlépünk, utána már nagyon fontos, hogy egy szakemberrel együtt dolgozva haladjunk tovább. Egy jó szakember tud megtartani minket olyankor, amikor a személyiségünket szimbolizáló épület erősen meginogna.

Az elhárító mechanizmusok tehát nem véletlenül vannak bennünk, ugyanis időnként muszáj elmenekülni a problémák elől. Emlékezzetek vissza a centrumelméletre. Azok számára, akik folyton elmenekülnek a problémák elől, nekik segítségül lesz az a tanács, hogy nézzenek szembe velük. Ám akik nagyon intenzíven foglalkoznak velük, nekik ki kell kapcsolnia hosszabb-rövidebb időre. Igenis nézzen tévét, vagy játsszon számítógépes játékot – vagy akár bulizzon egy jót, és rúgjon be. Természetesen itt egyszeri, stresszoldó esetről, kizökkenésről beszélünk. Nem alkoholizmusról, és nem rendszeres alkoholfogyasztásról! Minden egyes tanács CSAK személyreszabottan válhat hitelessé. 

Ami még nagyon fontos, hogy egyáltalán nem kell kudarcként megélni azt, amikor szakemberhez fordulsz, mert már egyedül nem bírod a helyzetet. Vagy ha szakemberhez nem is akarsz fordulni, de néha nem árt tudatosan szakítani az önismereti munkával, legalábbis egy rövid időre. Közben pedig ne feledd, hogy minél mélyebbre kerülsz, minél mélyebb szintről cseréled ki az építőelemeket, annál tartósabb lehet a változás.

About Bíró Bence Péter

Az Eredmények című könyv szerzője, a Fulfilled.hu tulajdonosa. A Nincs Többé Jófiú c. könyv fordítója és kiadója. Előadott 2 Superbrands-díjas cég vezetőségének, Svájcban, és számos magyar konferencián és rendezvényen (Fénykonferencia, Pozitív Gondolkodók Napja, Everness fesztivál, stb.). Los Angelesben tanult Dr. Robert Glovertől, és jelenleg a PPKE pszichológia szakos hallgatója Budapesten.