Az alábbi videóból kiderül, hogy mit gondol Lázár Gergely (Gery) pszichológus arról, hogy hogyan érdemes viszonyulni személyiségünk azon részéhez, amit nem változtathatunk meg.

Gery szerint, ha valakinek az érzékenysége egy adott szint felett van, illetve a szenzitivitása az őt körül vevő eseményekre élesebb az átlagnál, az szorongást fog előidézni az illetőben. Ezzel az alapvető temperamentummal nehéz bármit kezdeni.

Jól szemlélteti ezt az esetet az, amikor egy szórakozóhelyen tömegnyomor van, akkor még Gery számára is kellemetlenné tud válni a szituáció. Amikor az érzékenyebb temperamentumú ember úgy érzi, hogy olyanok lépnek be a személyes aurájába, terébe, akiket nem szeretne ott látni, akkor az egy kellemetlen, rendkívül terhelő érzéssel párosulhat.

Fontos megkülönböztetni, hogy ez még nem feltétlenül egyenlő a szociális szorongással. Ha például a kisebb társaságban való ismerkedés, feloldódás nem okoz gondot, akkor egyértelmű, hogy csupán temperamentumból eredő szorongásról beszélünk. Ez utóbbi kellemetlenségekkel úgy lehet megbirkózni, hogy jobban szabályozható szociális programokat, tevékenységeket teremtünk magunk körül – példának Gery azt hozta fel, hogy ha őt már feszélyezné, ha nyolcan ülnek körülötte, akkor egyszerűen átfáradna a szomszéd asztalhoz.

A temperamentum szintjén nagyon nehezen tudunk változtatni, épp ezért fontos önismeret révén utána járni, hogy a szorongásunk vagy más kellemetlen érzésünk inkább a gondolkodásmódunkból, vagy természetünkből fakad. Utóbbi esetben ugyanis a megoldásokat ígérő tréningek és előadások könnyedén eredménytelenekké válhatnak, ami mély csalódottságot idézhet elő az érintettekben.

Mivel a gondolataink szintén befolyással vannak a szorongásra, ezért mindenképp érdemes csiszolni a gondolkodásmódunkon is, ha már eljutottunk a „változni akarok” stádiumig. Ugyanakkor a temperamentumunkból fakadó gyengeségeinkkel nem megküzdeni kell, hanem pusztán elfogadni őket, mely az önelfogadás fontos részét is képezi.

Molnár Dávid