2012 környékén a kezembe került Tim Ferriss könyve, a 4 órás munkahét. Ekkor még másodéves gimnazista voltam, és amikor arról hallottam, hogy lehetséges, hogy nem 8 órát dolgozik egy ember egy munkahelyen, amit nem szeret, hanem a világot utazza be, bármikor és bárhonnan dolgozhat, a vállalkozása nagyrészét automatizálhatja, így ha minden kiépült, heti pár óra munka elegendő ehhez, teljesen beleszerettem a gondolatba.

“Az a célom, hogy ha végeztem az egyetemmel, ha anyagilag független nem is leszek, de ne kelljen alkalmazottként dolgoznom, hanem a saját vállalkozásomból éljek meg.”

 

Négy év elteltével, harmadéves egyetemista koromban megvalósult az álom.

 

Az út maga is elképesztően izgalmas volt idáig, viszont amikor megvalósult, talán akkor érkezett a legnagyobb tanítás…

 

2016 őszén eljött az időszak az életemben, amikor valósággá vált a 4 órás munkahét. Sikerült. Az eszköz, amin keresztül ezt elértem, maga a Fulfilled Brand, viszont ebben a cikkben most nem a “hogyan” a lényeg, hanem az eredmény és ennek következménye. Mindez heti bruttó 4 óra munkával, amit a világ bármely tájáról elvégezhetek, a teljes hónapra el vagyok látva. Sok-sok szabadidő, és anyagi kényelem érkezett így egyszerre, megtörtént a lehető legnagyobb siker.

Bőségben élek (legalábbis a saját mércém alapján), és nem kell számolnom, hogy mire költök. Ez felszabadító érzés, már-már kissé hihetetlen. Meg tudom hívni a barátaimat különböző helyekre, el tudok utazni, és azt csinálok, amit akarok, akkor amikor akarom. Senki nem mondja meg, hogy mit kell tennem, semmilyen kötelezettség nincsen (nyilván azon a heti 4 órán túl és a kötelező jogszabályok betartásán túl), senki nem ellenőrzi, hogy jól csinálom-e, amit csinálok.


Eltelt az első hét, majd a második, majd a harmadik…


A legtöbben azt várjuk ettől, hogy az az érzés, amit a kemény munka után este és hétvégén érzel, kibővül annyival, amennyi időd felszabadul, hisz kevesebbet dolgozol. Tehát addig dolgoztál heti 60 órát, majd heti 4-et, akkor az az 56 felszabadult óra színtiszta öröm és felszabadult eufória lesz.

A valóság a fordítottja.

Nekem az volt az élményem, hogy pár hét után, a kötelezettségek és rendszerek hiányával nem a hétvége érzése állandósult, hanem az töltötte ki a felszabadult teret, amilyen érzést a munka közben érzel néha: semmi kedved hozzá, és nem érzed jól magad, de legalább tudod, hogy vége lesz, és munka után már jól fogod érezni magad.

Ebben az esetben az volt az ijesztő, hogy nem volt benne egy keret, ami után azt tudtam volna mondani: “Rendben, még 18:00-ig lesz ez az érzés, utána vége“. Állandósult.

Valószínűleg szerepet játszanak itt olyan pszichés tényezők, amikkel korábban kevésbé kellett szembenéznem, hisz volt, ami lekötötte a figyelmem.

Tim Ferris leírása alapján viszont általános mintáról beszélhetünk: ez történik azokkal, akik megvalósítják a 4 órás munkahetet: posztpartum depresszió.

Ahogy telt az idő, egyre több egzisztenciális kérdés merült fel:

  • Ezért dolgoztam?
  • Ha ilyen rosszul érzem magam, vajon hiteles segítő vagyok?
  • Hogy lehetséges az, hogy én ilyen életszínvonalon élek, más pedig nem? Valami gáz van velem? Rossz ember lennék? 
  • Ha azt tanítom az embereknek, hogy hogyan juthatnak előrébb, dolgozhatnak hatékonyabban, hogy megvalósítsák magukat, és az önmegvalósítás csúcsa (ami látszólag az, hogy van pénz ÉS idő ÉS szabadság) depressziót hoz, akkor minden, amit eddig csináltam egy értéktelen, sőt, káros dolog?
  • Ezek szerint minden, amiben hittem átverés volt?
  • De ha mind a pénzért dolgozunk, és ez a vége, akkor mi értelme az egész társadalomnak?
  • Mi az, ami érték, és mi az, ami nem az?

és így tovább a végtelenségig…

Nyilván ezek csupán kérdések, és a nagyrészük megoldhatatlan, megválaszolhatatlan, téves, vagy torz, mégis szinte még most is átjár a hideg és a szorongás, ha ezekbe belegondolok. Most ezeket így visszaolvasva picit olyan, mintha a szenvedést a munkával tennénk tudatalatt egyenlővé, és ebből következtetünk, hogy ha a munkát kivesszük, a szenvedés is eltűnik. Nagyon ijesztő volt a helyzet, és még szürreálisabbá tette, hogy tudtam, hogy ezt nagyon kellene értékelnem, így muszáj volt egy olyan megoldást találnom, ami megnyugtató.

 

 

Kialakítani egy új értékrendet

 

 

1. Nem a szabadság a cél, hanem a hasznos munka

Ahogy Tony Robbins is megmondta: a haladás (percepciója) egyenlő a boldogsággal. A haladás érzését az is megadhatja neked, ha jól haladsz a sorozatrészek nézésével, ez viszont önmagában, reálisan nézve, vajmi keveset ad a világ (és a teljes életed) jobbá tételéhez. Én három tényező alapján mérem le, hogy a munkám hasznos-e.


A, a jelenlegi tudásom alapján, racionálisan nézve, minden lehetséges ismert nézőpontot és kimenetelt figyelembe véve, ez más emberek életéhez értéket ad rövid illetve hosszútávon?

B, Mik a visszajelzések? Ha lemérjük a gyakorlatban, milyen eredményeket hoz? Beváltja a reményeket, vagy épp aggodalmakat?

C, Mi a legbensőbb megérzésem a munkával?


17201055_1575671739124600_249801832917146618_n

Nem az a cél, hogy ne legyenek kötelezettségeid, mert akkor szétfolyik az életed. Ahogy az ősi mondás is tartja:

“Minél több akaratlagos szenvedést vállalsz be, annál kevesebb akaratlan szenvedés fog megérinteni.”

Szerintem, a cél, hogy képes legyél értelmes kötelezettségeket kialakítani, és ezeket tartani. Ha nem is egy főnöknek, vagy házastársnak megfelelve, de saját magadnak mindenképp. De mit is tudok én, csak 21 éves vagyok. 🙂

 

2. Kell a kötelezettség, mert utána lesz élvezetes a pihenés

Csattogtathatnék Buddhát, a jógikus filozófiát vagy a Taot, mindenki arról tanít, hogy az optimális az, ha van erőfeszítés és ellazulás is, a megfelelő arányban. Kötelezettség és pihenés. Csak az egyik, vagy csak a másik nemcsak, hogy a körülmények szintjén nem vezet jóra, de te is szörnyen érzed magad benne.

3. Kell a szenvedés

Ezt nem tudod kikerülni. Mark Manson könyvében olvastam egy olyan gondolatot, amit azóta rengeteg barátomnak elmeséltem: “Nem az a cél, hogy ne legyenek problémáid, hanem az, hogy olyan problémáid legyenek, amit élvezel megoldani.” Csak akkor tudtam értékelni a jó dolgokat, hogyha megdolgoztam érte, vagy volt mihez hasonlítani. Amikor megszoktam a jót, szörnyű érzés volt, hisz tudtam, hogy milyen szerencsés vagyok, mégsem tudtam értékelni, akármennyire is elvártam volna ezt magamtól.

Sok sikeres ember ezért olvas tragikus könyvet, vagy tesz más, kellemetlen tevékenységet, mert így újra megízlelheti a szenvedés keserű ízét, hogy utána értékelhesse azt, amije van.

Az önfejlesztőiparban démonizáltnak látom a szenvedést.* Ha az embernek rossz hangulata van, vagy problémái vannak, akkor valamit rosszul csinált, sőt, hogy erről mások előtt beszéljen, azt pedig főleg nem lehet (hisz akkor negatív, bármit is jelentsen ez). Jómagam most úgy látom, hogy a szenvedés, probléma nagyon értékes, mert ez kell ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam a sikerek, vagy a szép napok gyümölcseit. És igen, ez leírva szebbnek tűnik, mint megélve, mert amikor nekem történik valami olyan, amit nem akarok, én is ugyanúgy kínlódok, és nem élvezem azt a szakaszt, de mint írtam, pont ezek miatt van később lehetőségem szívből értékelni azt, ami pedig csodás.

4. Nem kell várni a jobb jövőt (ugyanakkor a bizalom jó dolog)

Ez már az. Ha ezt a “pici” gondolati váltást megteszed a fejedben, akkor véget érhet (ha csak pillanatokra is) a benned lévő folyamatos más/több/nagyobb/jobb/újabb iránti vágy. Ha “leteszel valamit az asztalra”, és eleget kompenzálsz, és bizonyítgatod magadnak és másoknak, hogy mennyire nagyszerű vagy, a végén semmi nem fog változni, csak lesz egy gondolatod arról, hogy te elérted a tutit, és sikeres/gazdag/elismert/hatalmas vagy. És ezek után ugyanúgy meg kell hoznod a gondolati váltást: “Ja, jó, mostmár élvezhetem.”

Próbáld ki, hogy meghozod most a váltást:

Ez már az.

Elérted.

Emellett persze kulcs, hogy haladj valami felé, hisz a haladás percepciója okozza a boldogság érzését.

5. Le kell kötnöd a figyelmet valamivel

Ha nem haladsz valami felé, akkor az elméd teremt magának problémákat. Nem kell, hogy ezek megoldhatóak, vagy valósak legyenek, a frusztráció, és az ezeken való látszólagos “munka”, hogy gondolkodsz, elég az elmédnek. Inkább cselekedj valami hasznosat, mint megválaszolhatatlan kérdésekre próbálj választ találni, mert attól sokszor csak még depisebb leszel.

6. Nem kell tökéletesnek lenned és mindent tökéletesen csinálni

* Emlékszel, amikor az önfejlesztőiparról írtam, hogy démonizálja a szenvedést? Maga az önfejlesztőipar egy jószándékú, előremutató irány céljával született, és rengeteg gyümölcsöt rejt magában, emellett számos akaratlan negatív következménye van. Az emberek közül vannak, akik félreértik, álomvilágba ringatják magukat, függőjévé válnak, épp pont a siker okoz náluk problémát, vagy a lélektani torzulásuk felnagyítására használják a sikert. Szeretném hinni, de nagyon kételkedem benne, hogy ez egy nap megváltaná a világot.

Van egy idézet egy analitikus pszichológustól, Dr. Michael Parisertől, ami nagyon megfogott.


Egy hibás emberi lény vagyok egy csökkenthetetlenül tökéletlen világban.


Ezzel együtt picit máshogy látok önmagamra, és a világra. Egyrészt nem akarok tökéletes lenni, és így el tudom magam fogadni (vagy legalábbis nem küzdök annyira önmagam jelenlegi állapota ellen), és nem érzem a teljes felelősségét annak, hogy majd én megváltom a világot, és így reálisan tudok kalkulálni azzal, hogy amit a legjobb szándékkal is teszek a legjobb tudásom szerint, lehetséges, hogy negatív következményekkel jár, és nincsenek irracionális elvárásaim. A jó dolgoknak örülök, és igyekszem afelé haladni, de nem torzulok annyira, hogy letagadjam a saját, vagy a világ hibáit. Nem tudok olyat csinálni, ami abszolút értelemben megváltaná a világot (mély téma: minden döntésnek vannak akaratlan következményei), de ha a lehető leginkább segítő dolgot törekszem megteremteni, ami a képességeimből telik, akkor relatíve értelmes életet tudok élni. Emellett lelkileg, érzelmileg támogató, hogyha bízol benne, hogy a spirituális gyakorlatod a világ jóvátételét szolgálja, és egy jobb világ felé törekszünk.

6.b Merj segítséget kérni

Az igazi barátaid nemcsak akkor vannak ott veled, amikor jól vagy, hanem sokszor még erősebb kötelék is kialakulhat, ha épp rosszul érzed magad, és megengeded nekik, hogy veled legyenek.

6.c Nem vagy csodálatosabb, mint mások

Egy bolti eladó is ugyanolyan problémákkal és érzelmekkel küzd, mint egy sztár. Nagyon sok olyan dolog van, amire te nem vagy képes, de más igen, és rendben van ez így.  Nem kell egyedül megváltanod a világot, és nem jár neked a különleges bánásmód csak azért, mert te, te vagy.

 

7. Teljes a felelősséged

Nincsenek felnőttek, akik vigyáznak ránk, vagy akik értékelik nekünk, hogy amit teszünk, az valóban a világ javára van-e. Minden a mi felelősségünk a mi szempontunkból nézve. Az, hogy mennyi pénzt keresünk, hogy milyenek a kapcsolataink, milyen az egészségünk, mennyire vagyunk boldogok és hogyan élünk meg helyzeteket, mennyire vagyunk karizmatikusak, milyen életstílust élünk, hisz mindez a döntéseink és cselekedeteink következménye. Ugyan vannak váratlan, kontrollálhatatlan, vagy igazságtalannak tűnő és kaotikus események, ez aránylag nagyon kevés ahhoz képest, amennyi hatalmunk valójában lenne az életünk felett. Ezzel nem muszáj élni, hisz a felelősségnek terhe van. Játszhatunk áldozati szerepet, vagy a felelősséggel együtt is mondhatjuk azt, hogy igen, látom, hogy kiléphetnék a kapcsolatomból / munkahelyemből / elköltözhetnék / elmehetnék fitneszmodellnek, de nem éri meg.

Kitérő

És pont ezért zavar, mert nem értek egyet azzal, amikor azt látom az önfejlesztőiparban, hogy szidják, ostorozzák a mindennapi munkát végző embereket. Itt van pár példa arra, hogy egymásról hogyan ítélkezünk, hisz “jobbak vagyunk, mert teszünk az életünkért”:

 

17021469_751824971662222_5072078682706329260_nMónika Rubics fényképe.Péter Szabó fényképe.


Erős mondat: Attól, hogy valaki a saját komplexusai miatt nem fogadja el magát, és emiatt belső kényszert érez arra, hogy elérjen valami csillogósat, másnak nem kötelessége ugyanezt megtennie. 


Önkritika:

17141264_1569647949726979_193670862_nIgen, most épp nem fogadom el azt, ahogyan az emberek viselkednek, hogy nem fogadják el egymást és egymást ostorozzák, mert nem fogadják el azokat, akik másként viselkednek. Én pedig (remélhetőleg nem teljesen), de valahol talán ugyanezt csinálom, hisz nem vagyok túl megértő azzal szemben, hogy ők nem megértőek.

És azzal szemben, hogy kritikusan néztem, azoknak az embereknek, akik nem tudják, hogy lehet másként élni, és folyamatosan panaszkodnak a hétfőre, tényleg gondolatébresztő lehet az első kép, és a többiben is lehet találni értelmet, de a lényeg az lenne, hogy szerintem baj, hogy ez elkülönít minket egymástól ÉS még el is ítélünk másokat, akik nem azt teszik, amit mi épp magasztalunk. Emellett nyilván én sem vagyok tökéletes, hogy ez sose fordulna elő velem. Mégis, szerintem érdemes törekedni arra, hogy elfogadásban éljünk együtt. 


Szarkasztikus poén: Lehet, hogy csak én vagyok negatív, és el kéne szaladnod. 🙂


Az önkritika kritikája:

Amellett, hogy az első kép “tanítása” az lenne, hogy nem muszáj azt tenned, ami nem tesz igazán boldoggá, hanem merj álmodni, és hétfőn is szeretsz majd munkába menni, van egy akaratlan mellékhatása is: Több önfejlesztő szorong amiatt, hogy otthagyja-e a munkahelyét, mert a főáramú önfejlesztősajtó azt kommunikálja, hogy azért nem élvezi a munkáját, mert nem az az életcélja. Pedig a legcsodásabb munkákban is van olyan, hogy az embernek semmi kedve hozzá, és van olyan nap, amikor utálja csinálni. Ha nem hiszed, olvasd el Tim Ferriss – Tools of Titans c. könyvét. 🙂

Emellett, ahogy feljebb is írtam, bízzunk benne, hogy van egy univerzális intelligencia, ami a legjobbat akarja nekünk, és elrendezi, hogy mindennek jó vége legyen, ha már mi korlátozott képességekkel rendelkezünk. 🙂

+1 Asztrológia

Ahhoz, hogy újra megtaláljam az értelmet a napjaimban, én azt választottam, hogy egy profi asztrológussal egyeztettem, hogy milyen személyre szabott életfeladataim vannak, majd ezeket reálisan és szkeptikusan mérlegelve döntöttem, hogy milyen életterületre, belső fejlődésre és lelki változásra teszem az elsődleges hangsúlyt. Nem azért, hogy ezt is kipipálhassam (mint azt, hogy átúsztam a Balatont, juhéj!), hanem azért, hogy legyen egy irány, ami a szerintem, és a kozmikus értékrend szerint is értékes lehet (például önismeret elmélyítése és ezáltal mások még magasabb színvonalú tanítása). Így megvan az értékes munka, és nem veszek el az eredmények hajszolásában, emellett mind a belső, mind a külső célokra is szentelek erőfeszítést. Emellett pszichológussal is dolgozom együtt, hogy objektívebb visszacsatolást kapjak önmagamról, amivel reálisabban láthatok mélyre önmagamban.

 

Összefoglaló

Egyrészről lehetséges elérned az álmaid, de ne akard elkerülni a szenvedést, mert az teszi széppé a teljes utat. Jó, ha vannak kötelezettségeid, jó, ha stresszelsz, jó, ha szomorú vagy félelemmel teli vagy, de törekedj rá, hogy egyensúlyba kerülj. Nem kell tökéletesnek lenned, sem tökéletesen csinálnod. Törekedj a relatíve értelmes szenvedésre/munkára, mintsem arra, hogy ne kelljen dolgoznod, és találj valamit, amiben bízol, hogy az emberiséget előrébb viheti.

álmokból eredmények (1)

Találkozz velünk személyesen – és lődd be pontosan, hogy mik a legértelmesebb, és leghatékonyabb irányaid, és megkapod a stratégiát, hogy hogyan varázsold ezt eredményekké

A legújabb projektünkben azt kutattuk, hogy mik azok az emberi tényezők, amik felmerülhetnek benned, lelassítják a céljaid megvalósulását, és mit lehet tenni ezek ellen. Március 30-án előadásunkban arról is szó esik, hogy miért találkozol ugyanazokkal a problémákkal újra és újra, és mik azok a 2017-ben Magyarországon működő stratégiák, amivel évekkel korábban valósíthatod meg, amiről álmodtál. Az előadást mindössze egyszer tartjuk meg, és a felvétele nem lesz elérhető online.

Jelentkezz itt

About Bíró Bence Péter

A Fulfilled.hu tulajdonosa. A Nincs Többé Jófiú c. könyv fordítója és kiadója. Előadott 2 Superbrands-díjas cég vezetőségének, Svájcban, és számos magyar konferencián és rendezvényen (Fénykonferencia, Pozitív Gondolkodók Napja, Everness fesztivál, stb.). Los Angelesben tanult Dr. Robert Glovertől, és jelenleg a PPKE pszichológia szakos hallgatója Budapesten.