2010-ben kezdtem el tréningekre, előadásokra járni. Máig egy lakás árát ráköltöttem önképzésre. Rengeteg sajátélményem volt magyar és külföldi coachokkal. Emellett magam is coacholok 2014 óta. Többszáz ügyféllel dolgoztam és rengeteg kapcsolatot építettem. A kapcsolatrendszer, ügyfélsztorik és sajátélmény által rengeteg pozitív és negatív tapasztalatot gyűjtöttem a coachokról. Emellett elvégeztem a pszichológia egyetemi képzését a Pázmányon, illetve az ELTE-n mesterképzésen is tanultam. Mindegyik formálta a szemléletemet.

11 év után szerintem láttam a jót, a rosszat és a csúfot a szakmán belül. Az biztos, hogy a mai tudásommal egészen másként állnék ahhoz, hogy kiben bízok meg és kinek fizetek. Ebben a cikkben szempontokat szeretnék adni ahhoz, amivel talán Te is jobb befektetést tehetsz, amikor tanácsadót választasz.

Ugyan ügyfélként minden félresikerült történet hordozhat tanulságokat, gyorsabb, ha a bizalmunkat, pénzünket és időnket rögtön a megfelelő helyre fókuszáljuk. Minden ember egyedi, ebben a cikkben viszont összefoglalom a saját 9 pontomat, amit figyelembe veszek, amikor coachot keresek magamnak. Feltételezem, hogy így is elárasztanak a coachok hirdetései és az interneten végtelen google találat érkezik. Ezalapján a kérdés már csak az, hogy hogyan választanék közülük:

Ha most keresnék coachot:

  1. Megnézném az ingyenes anyagait, és ha így segít, csak akkor fizetnék
  2. Alaposan szemügyre venném a morális mércéjét
  3. Nem (csak) az érzéseimre, vagy intuíciómra hallgatnék
  4. Tisztán professzionális kapcsolatot keresnék
  5. Nagyon figyelnék, hogy mit ígér
  6. Alaposan megvizsgálnám, hogy hogyan kezeli az ellentétes véleményt
  7. Szkeptikusan kezelném a referenciáit és utána kérdeznék
  8. Kiváncsian figyelném, hogy hogyan látja a kompetenciahatárait
  9. Keresnék valamit, amiben le tud engem nyűgözni

Ki a coach?

A coach egy olyan segítő szakember, aki kérdéseket tesz fel, elgondolkodtat és rávezet az új megoldásokra. Teszi ezt új nézőpontok segítségével, jóesetben kevésbé elfogult visszajelzésekkel. Általában gyakorlati problémamegoldásokhoz (pl. konfliktuskezelés, kiégés, időproblémák) és célok eléréséhez (pl. karrierváltás, vállalkozásindítás, sikeres változtatás, jobb döntéshozatal) használják fel. Szinte mindig költséges folyamat, ami befektetésként az életszínvonalban, vagy akár közvetlenül anyagilag is megtérülhet. Egy 505 fős kutatásom szerint a tanácsadókkal történő együttműködés után az emberek 76% volt annyira elégedett, hogy ismét szívesen fordulna tanácsadóhoz. A cikkel talán jobb eséllyel tartozhatunk a 76 sikeres, mintsem a 24 kudarcot vallott százalékhoz.

Hogyan válassz magadnak jó coachot?

Néhány irányelvet gyűjtöttem, amelyek nem adnak garanciát, de általános iránytűként jó szolgálatot tehetnek. Ugyanez igaz más típusú mentorra és tanácsadóra is.

1. Megnézném az ingyenes anyagait, és ha így segít, csak akkor fizetnék

Számtalan tapasztalt géniusz elérhető ingyen, vagy fillérekért könyveken keresztül. Elég egy névre rákeresni a YouTubeon és számtalan előadást, konferencia felvételt meghallgathatunk. Ezzel együtt egyre nagyobb trend ma, hogy rossz minőségű szolgáltatást értékesítenek elképesztően magas áron ügyes sales és marketing segítségével tanácsadók. Attól, hogy valami drága, nem biztos, hogy értékes. Könnyen lehet, hogy ugyanazt, amiért százezreket fizetsz, egy könyvben, vagy egy Google kereséssel könnyen megtalálod ingyen. Ugyanúgy, ahogy elképesztően tapasztalt szakemberektől is lehet tanulni “fillérekért” mentor programok keretein belül.

Számtalan drága tréninget és kurzust láttam olyan guruktól, akiknek a termékpiramis csúcsán a coaching állt, de a tartalom lehangoló volt ahhoz képest, amilyen ára és füstje a marketingnek volt. Ezzel ellentétben Balogh Petyánál például a Starting Up kurzushoz tartozó sima e-mailes feliratkozó önmagában olyan ütős, hogy ingyenesen lesöpör egy csomó többszázezres, vagy többmilliós tréninget.

A Bizalmi Kör TrustSummit rendezvényén az említett előadó mellett én is tartottam egy prezit.

Mivel a coaching egy bizalmi szolgáltatás, így elsőként arról próbálnék meggyőződni, hogy többet tud nálam. Nem hátrány, ha valakinek különleges képzettsége is van, de ez nem elsődleges. Elsőként az ingyenes tartalmaiban merülnék el, tesztelvén, hogy a javaslatai adnak-e mérhető javulást.

2. Alaposan szemügyre venném a morális mércéjét

A coaching egy bizalmi szolgáltatás. Az ember akkor tud igazán haladni, ha sebezhető és feltárja magát, őszinte önreflexióval. Ha egy laza erkölcsű tanácsadó esetleg ezekkel az információkkal visszaél, az nagyon tud fájni.

Néhány megtörtént példa, amiről hallottam a közvetlen környezetben:

  • a laza erkölcsű coach ellopta az üzletét az ügyfélnek
  • a laza erkölcsű coach kikotyogta az ügyfél legféltettebb titkait
  • a laza erkölcsű coach a saját egója miatt olyan ügyfelet vállalt, aki kívül esett a kompetencia határain és maradandó lélektani kárt okozott (pl. pszichózis, pl. trauma, és még több).
  • a laza erkölcsű coach arra akarta használni az ügyfelét, hogy miután elnyerte az ügyfele bizalmát, utána a szakértői státuszból kicsaljon olyan pénzt, ami nem az ügyfél segítéséről szólt, hanem a coach pénzéhségéről
  • a laza erkölcsű coach, miután elnyerte ügyfele bizalmát, mind a pénzét, arra próbálta használni a tekintélyét, hogy az ügyfél ingyen, vagy töredék áron dolgozzon neki
  • a laza erkölcsű coach, aki megfenyegeti az ügyfelét, hogy nem veszi le az ügyfél által készített pozitív visszajelzést, amikor az ügyfél más szemmel kezdte látni a történteket

Sajnos száz oldalt is lehetne írni ilyen megtörtént magyar esetekről. A jelenlegi tudásom alapján azt mondom, hogy ezek leginkább a coach személyiségéből fakadó problémák, amik nem könnyen felfedezhetőek. Amit tehetünk, hogy utána kérdezünk az ismerőseinknél, hogy vannak-e negatív történetek. Persze ezeket is érdemes lehet szkeptikusan kezelni, hisz bárki elindíthat rossz, vagy hazug pletykákat. Ha biztos szűrőt nem is találok, a jóra és erkölcsösségre törekvés igyekezetét keresném. Emellett azokat a piros zászlókat figyelném, amik jelezhetik, hogy valójában itt mégsem a segítésről szólhat a történet. Hálistennek van, akinek tényleg a segítés a lényeg.

Egy tök jó példa erre Széphegyi Csaba. Évek óta ismerem, így volt lehetőségem elég közelről találkozni a gondolkodásmódjával és megismerkedni az erkölcsi mércéjével. Szakmailag azt szeretem benne, hogy nem az a magamutogató megmondóember, hanem egy igazán elkötelezett, ügyfél és emberközpontú segítő. Csaba az egyik leginkább önreflektív ember, akit ismerek. Folyamatosan képezi magát és komolyan veszi azt is, hogy a kompetencia határait tartsa. Amikor valamiféle érdekütközés áll fent (pl. valaki felkeres, hogy coacholjam, akivel így már többszörös kapcsolatom lenne, vagy épp tele vagyok és nem tudok vállalni új embert), akkor őt szoktam ajánlani az ügyfeleimnek:

Végzett coach, évek óta foglalkozik profi pókeresekkel, vállalkozókkal és kiemelkedően eredményes emberekkel. Gyakorlatias, eredményközpontú megközelítése van, legtöbbször a produktivitás, mindset, szokások kialakítása témájában támogatja ügyfeleit. Róla több infót itt találsz.

3. Nem (csak) az érzéseimre, intuíciómra hallgatnék!

Miért nem? Azért, mert mindannyian könnyebben befolyásolhatóak vagyunk, mint azt kényelmes bevallani. Egy zseniális marketing, sales, karizma, megnyerő kommunikáció, vagy erős brand elég, hogy az intuíciónk zöld lámpát adjon. Ezt pedig magunk sem vesszük észre, gyakrabban inkább találunk önigazolást. Ez a lámpa viszont független attól, hogy a valóságban fog-e segíteni az adott szakértő. Attól, hogy valaki sikeres egy területen, még nem biztos, hogy jó coach, tanácsadó, vagy mentor. Attól, hogy sokan követik, még nem biztos, hogy hozzáértő. Lehetséges, hogy jó érzésem van azzal, hogy valakihez forduljak, de valójában nem haladok vele, sőt. Erre nagyon jó példa, hogy számtalan ember fut bele mérgező párkapcsolatokba, pedig az intuíció az első pillanatból szerelmet súgna. Ugyanúgy csalhat a végeredmény kapcsán a tanácsadók és coachok esetén is.

400 tapasztalt vállalkozónak tartottam előadást a döntési és pszichológiai torzításainkról, amiket észre sem veszünk

Sok esetben pont azzal tudnak segíteni bennünket tanácsadók vagy coachok, amit kényelmetlen hallani. Azzal pedig, amit jó érzés hallani, az sokszor csak az önigazoláshoz vezet és ugyanazok a körök ismétléséhez. Jómagam is, és rengeteg ügyfelem is járt elég rosszul annak eredményeként, hogy az intuíciójára hagyatkozott. Itt például érdekes lehet felidézni a rengeteg spirituális gurut, akit tömegek követnek intuitívan, de szexuális zaklatások tömegei állnak elő később.

Volt olyan coachom, akivel elsőre nem éreztem a kémiát és elképesztően sokat tudott segíteni idővel. Olyan coachom is volt, akivel megvolt a kémia, de nem alakult ki tényleges támogatás. Persze van olyan is, hogy a jó kémia mellett történik meg a legjobb együttműködés. Ha viszont csak arra figyelnék ösztönösen, ami csábít, könnyen zsákutcába sétálhatok.

Megpróbálnék a tényekre hagyatkozni és szkeptikusan figyelni a saját élményeimet. Megannyi torzításunk van, amit észre sem veszünk, jobb ha ezzel tisztában vagyunk, mielőtt százezreket, milliókat fizetnénk valakinek.

4. Tisztán professzionális kapcsolatot keresnék

A coachingban csábító lehet, hogy olyan emberhez forduljunk, akit már jól ismerünk. Egy idegennek elmondani a legféltettebb titkainkat, és ezért még fizetni is… Ez igencsak távol állhat a legszívesebb idő és pénzköltéseinktől. 🙂

Ezt megkönnyíti az első pont, ahol a tudásanyagok, előadások ismeretében már nem számít idegennek a coach jelölt. Egy kicsit meg tudjuk ismerni. De mi a helyzet, ha egy coach épp a volt osztálytársunk, a párunk testvére, vagy egyéb, kevéssé ismeretlen szereplő?

A pszichológusoknál létezik egy etikai szabály, amely arra vonatkozik, hogy kerüljük a kettős, vagy többszörös kapcsolatot. Ennek számtalan oka van. Többek között az is, hogy sok esetben káros lehet a coaching folyamatra, vagy az ügyfél lelkére, ha bekövetkezik a kettős kapcsolat. Ugyan a tízoldalas pszichológus etikai kódex nyilvánvalóan pszichológusokra vonatkozik, az ügyfél lelke nem fog szelektálni aközött, hogy ez a kapcsolati önfeltárulkozás most pszichológusi tanácsadás, vagy épp coaching. A coachingban ugyanúgy létrejöhetnek az áttételek és viszontáttételek, projekciók, projektív identifikációk, vagy beszűrődhetnek olyan tapasztalatok, vélemények, érdekek, amik sérthetik a tiszta, professzionális segítői kapcsolatot.

Egy ismeretlen személlyel viszont megvan az a lehetőség, hogy kristálytisztán a célokra fókuszálva haladhassunk, ezt a képet ne torzítsa be az egymásról szerzett más jellegű ismeret. Olyan emberhez, akivel már több, mint két-háromszor söröztünk együtt, nem fordulnék. És ugyan a szimpátia miatt csábító lehet, a jó viszonyt az ülés kereteire törekednék szűkíteni, nem próbálnék barátkozni, szélesíteni a kapcsolatot.

5. Nagyon figyelnék, hogy mit ígér

Minél kevesebbet ígér, annál jobban jársz vele – ez a tapasztalatom. Általában a grandiózus ígéretek a patológiás nárcizmus jegyei, ami sokszor inkább szabotálja az előre haladást. Ha nagyot ígér és sokat mond magáról, az sokkal inkább a segítő mentális, vagy erkölcsi problémáiról árulkodik, semmint a valós szakmai teljesítményről. Megértem, ha ez esetleg “irigykedésnek” tűnik, emellett sajnos rengeteg sajátélmény és ügyfél beszámoló támasztja alá a megfigyelést.

Mindig intő jel, amikor a segítőnek mindenre van egy-egy jól hangzó válasza. Ezzel ellentétben, ha vágykeltő vízió helyett reális, sokszor akár bizonytalan jövőképet fest fel, az nem szükségszerűen a tapasztalat hiányát mutatja, ha- nem a szakmai alázatot. Ugyan a magabiztosság jó érzést kelthet benned, de az igazsághoz tartozik a kiszámíthatatlanság is. Egy hiteles segítő inkább őszinte marad még akkor is, ha ezzel potenciális vevőket veszít, viszont akivel együtt dolgozik, azt valósággal szolgálja.

Vajon mi áll annak a hátterében, hogy egy tanácsadó, vagy coach önmagát szupersztárnak építi fel? Ez vajon az ügyfél segítéséről és a tényekről szól? Nem megy szembe ez azzal az általános igazsággal, hogy a leginkább adakozó gazdagok jelentős része névtelen marad? Ha pedig egy szakadék épül fel aközött, amilyen az ügyfél reális helyzete, és a tanácsadó felépített személyes márkája, az vajon kinek az érdeke?

Ilyen az is, amikor egy rendkívül karizmatikus személy tökéletesen rátapint saját, ki nem elégített vágyainkra, és azok beváltását ígéri. Akár olyanokat is, amelyeket magunknak sem mertünk bevallani. Torzan pozitívabban értékel- hetünk egy vonzó megjelenésű coachot, és negatívabban egy kevésbé vonzót. Lássuk viszont, hogy ez mind-mind csak a szemüvegünket homályosítja, érdemes az eszünket is magunkkal vinni. Ne legyünk naivak. Azért, mert mi soha nem állítanánk magunkról többet, mint a valóság, más ezt bűntudat nélkül megteszi. Ez sajnos többszörös saját tapasztalatom is. Gyakran a publikum számára ismeretlen segítők a legkiválóbbak.

Egy komolyabb önismereti munka során egy pszichológus általában tudatosan dolgozik azon, hogy az ügyfél arra a szintre juthasson, ahol egyenértékűnek látja magát a tanácsadójával. Ez a pszichológiai fejlődés egy fontos eleme. Ezzel szemben a guru biznisz modell esetén a szakadék az aranytojást tojó tyúk.

6. Alaposan megvizsgálnám, hogy hogyan kezeli az ellenvéleményt

Minden segítői folyamatban eljön az a pont, amikor az ügyfél tapasztalata és a segítő sejtése nem találkozik. Ha az ügyfél esetleg nem tapasztal eredményeket a meghirdetett megváltó módszer segítségével, természetesen többféleképp reagálhat az eladó. Mondhatja például azt, hogy a vevő hibája, hisz nem akarta eléggé, vagy épp nem vásárolt még több szolgáltatást. De lehetséges, hogy már előzetesen sem tett olyan határozott kijelentéseket, amik után csalódhatsz a módszerben. Ha esetleg a te tapasztalatod ellentétes azzal, amit a tanácsadó ajánl, egy jó tanácsadó önreflexiót gyakorol. Meghagyja a saját tévedésének lehetőségét és megpróbálja megismerni az ügyfél specifikus helyzetét, amire az ügyféllel közösen újabb megoldásokat dolgoznak ki.

Ezzel szemben előfordulhat, hogy egy kevésbé jó választás esetén a tanácsadó hibáztat, pletykálkodik, ügyfele rossz hírét terjeszti, megfélelemlíti, vagy megpróbálja elnyomni az ügyfele tapasztalatát. Persze ahogy a tanácsadó, az ügyfél sem tévedhetetlen, mindenesetre jó jel, ha képes a rugalmas gondolkodásra, megbízható kijelentésekre, közös megoldáskeresésre az általános mindenkire húzható sablonok és sikerformulák helyett. A kérdés, hogy ilyenkor mit és hogyan tesz a tanácsadó: az ügyfél érdekét és a megoldást keresi, vagy magát védi, esetleg az ügyfelet támadja.

7. Szkeptikusan kezelném a referenciáit és utána kérdeznék

Egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy az ügyfelek valamilyen ellenszolgáltatást kapnak az ajánlásért cserébe. Sokszor ez pénzjutalom (ha esetleg felmerül a “piramisjáték” szó benned, nem vagy egyedül), hozzáférés másik termékhez vagy szolgáltatáshoz. Külföldön pedig a színészek által felvett fizetett kamu ajánlók piaca is pörög. A bioba bárki tud írni számokat, hogy mennyi tapasztalata, vagy sikere van. Ha utána kérdezünk az ismerettségi körben, akkor miket hallunk? Magyar tanácsadó esetén hallottam, hogy valakinek még a saját barátai is húzzák a szájukat, és legyintenek, hogy a fele sem igaz a bemutatkozónak. A lényeg, hogy nem venném készpénznek a referenciákat, de meghagynám a lehetőséget, hogy reálisak. Emellett ott vannak a vágyvezérelt referenciák is! Ha valakivel elhitették egy előadáson, hogy egy varázsmódszer segíteni fog nekik hosszútávon, és az előadás után kérdezik meg, könnyen lehet, hogy fantasztikus véleményt ad a gururól, míg ha egy fél évvel később találkozunk az ügyféllel, lehet, hogy még rosszabb helyzetben van, mint a csodamódszer kipróbálása előtt.

Sok tanácsadó esetén a titoktartás erős szempont, így az ajánlásokkal üthetik egymást az érdekek. Mi a fontosabb? Viszont ha semmilyen referenciát nem látok, az is kérdéseket vetne fel bennem.

8. Kiváncsian figyelném, hogy hogyan látja a kompetenciahatárait

Szintén magyar coachtól hallottam, hogy azzal hirdeti magát, hogy továbbküldi az ügyfeleit pszichológushoz, akik nem tartoznak az ő kompetenciakörébe. Ugyanerről a coachról hallottam, hogy gyakorlatilag feltáró pszichoterápiát próbált egy súlyosan traumatizált, krízisben lévő ügyfélen végezni, aki összeomlott. Azt gondolnád, hogy ezek után az ilyen szakértő eltűnik a süllyesztőben. Ez viszont évekkel ezelőtt történt és a tanácsadó azóta is fogadja az ügyfeleket.

De hozok jó példát is, másik területről. A KÜRT Akadémiánál is szoktam publikálni, és Vityi Péter szerintem egy nagyon jó példa. Ő a KÜRT Akadémia ügyvezető partnere, és a Microsoft korábbi ügyvezetője. Ha a nevére rákeresel, ütős előadásokat találsz, ahol a tapasztalata mellett árnyalt szakmai tartalmakat ad át, de nem találsz olyan ígéreteket, hogy az ő tanácsai örökre megváltják az életed, vagy az üzleted, sőt. Szerintem elképesztően hitelesen mutatja azt be, hogy mi az, amire számíthat az, aki vele dolgozik. Nem véletlenül csatlakoztam ehhez a csapathoz, imádom az itteni értékrendet.

Vannak 18 éves gazdagságmentorok, akik abból lettek milliomosok, hogy gazdagságot tanítottak. A probléma szerintem nem az életkorral van, én sem vagyok még 40 éves. A probléma az, hogy amit ígér, az nem működik az ügyfeleknek tartósan.

Olyan coach történeteket is hallani, ahol skizofréniát triggerelt a “transzformatív” folyamat, illetve van, aki pánikbetegeket és depressziósokat vállal. Egyébként bizonyos szempontból nem csodálkozom ezen, hisz pont a pszichológus képzés része a komolyabb zavarok felismerésének, azonosításának és differenciált kezelésének tudománya és etikette. Egy pszichológus például általában nem is vállalhat személyiségzavaros ügyfelet, mert az klinikai szakpszichológiai kompetencia, a személyiségzavarnál pedig jóval súlyosabb és sokszor kevésbé látványos problémák is vannak. De ismerek olyan coachot, aki a hozzá jelentkezők felét továbbküldi valamilyen pszichológushoz. Kitűnő példák is vannak minden szakmában, ne tévesszen meg, hogy itt elsődlegesen a kerülendő jelekre visszük a figyelmet.

Life és mentál területen biztosan csak olyat választanék, aki legalább pszichológus végzettségű is egyszerre, mert egy olyan fontos domain tudás, amit nem lehet elengedni a profi segítéshez. Üzleti és egyéb coaching esetén ez szerintem elengedhető. Az én szememben valahol talán előny az, ha valakinek van coach képzettsége, de egyáltalán nem meghatározó.

Néhány banánhéj, amire odafigyelnék: ő gyökeresen megváltoztatta az ügyfelei életét, vagy azt ígéri, hogy szabadon megvalósíthatsz mindent, amit szeretnél, esetleg garantáltan gazdag leszel, garantáltan üzleti eredményeket fogsz elérni vagy mentális oldalról, életminőség oldaláról azonosakat. Itt vagy arról van szó, hogy a realitásérzéke elcsúszhatott, vagy arról, hogy fontosabbnak tartja a tranzakciót, mint azt, hogy őszinte, megbízható társad legyen. Ha viszont megfontoltan jósol bármit is, az jelezheti azt, hogy tisztán lát, és tényleg téged szolgál, nem csak elhitetni akarja azt veled.

9. Megkeresném, hogy le tud-e nyűgözni valamivel

Lehet ez a demonstrált hozzáértése, lehet ez a teljesítménye, lehet ez az életműve, vagy a képzettsége, személy szerint nekem fontos, hogy fel tudjak nézni a coachomra valamilyen szempontból. Az első pszichológusomat – aki coacholt is egyes üléseken – úgy választottam, hogy ismertem az egyik könyvét. Életem egyik legjobb, ha nem a legjobb befektetése volt őt választani. Ez persze egyetlen történet, és ettől még nem lesz mindez minden esetre igaz, de ez a modell nekem már többszörösen bevált.

Zárszó

A coaching, ha jól választottunk, akkor zseniális befektetés lehet. Akár anyagilag, akár az életminőségünk szintjén. Ugyanakkor ahogy ma jó építőipari munkásokat találni nem egyszerű, úgy kitűnő coachot találni sem. Abban bízom, hogy elgondolkodtatott és adott néhány új nézőpontot Neked is. Ha esetleg pont hozzám jönnél egy ingyenes coaching felmérő beszélgetésre, most pont lezárult egy projektem és ismét tudok új ügyfelet vállalni. Ide kattintva tudsz időpontot foglalni. Azzal kalkulálj, hogy a legkisebb együttműködés is 49 990 Ft-tól kezdődik nálam.

Van más szakember is, akit magamon kívül ajánlok a figyelmedbe, ő Parák András. Én azért kedvelem őt, mert ahogy megismertem, amellett, hogy rendkívül intelligens, nagyon nyitott gondolkodású és helyes értékrenddel bír. Emellett ő is végzett pszichológus és így coachol, emellett PhD hallgató és tanít az ELTE-n. YouTubeon elérhető több cikk és előadás is tőle. Kiemelt témája a munkafüggőség. Szerintem a bemutatkozása is sokat elmond, amit itt találsz az elérhetőségével együtt. Fontos, hogy mindezt úgy mondom, hogy nem kérek érte jutalékot. Ha egy ügyfél tényleges, megbízható segítséget kap, akkor majdnem mindegy nekem, hogy engem, vagy mást választ-e. Nyilván örülök a plusz bevételnek, de ha tényleg az ügyfél az első, akkor ez nem is lehet másként. András egy előadása:

Ha még nem találkoztunk, akkor 3 dolgot ajánlok figyelmedbe:

  • Az Eredmények című könyvemet, amely abban segít Téged, hogy időhatékonyan érd el a céljaid és eközben tisztánlátással haladhass
  • A Business Burnout Biblia című könyvemet, ami abban segíthet, hogy jól is érezd magad a bőrödet útközben, ahelyett, hogy a stressz kiégetne
  • Az ingyenes hírlevelemet, ahol átlagosan havi 5 órányi új ingyenes tartalmat szoktam küldeni, kéthetente egy rövid összefoglaló e-mailben.

Ezen kívül a YouTube csatornánkon 338 video érhető el ingyenesen (800 db fölötti tartalom volt, de ahogy nő a tudásom és időnként ellenőrzöm a régi tartalmakat, ha megváltozik a véleményem, azokat le szoktam rejteni), illetve 54 db 30+ perces podcast ingyen a vállalkozás módszertanáról és a szükséges lélektanról. A célom, hogy megbízható információkat tudjak átadni, amire tényleg lehet alapozni.

About Bíró Bence Péter

Pszichológus, coach, egyéni - és szervezeti tanácsadó. Az Eredmények című könyv szerzője, illetve a Business Burnout Biblia című könyv írója. A Fulfilled.hu tulajdonosa. A PPKE-n szerezte pszichológia alapdiplomáját, majd a az ELTE-n tanult tovább munka- és szervezetpszichológia mesterképzésen. Nagyvállalati tanácsadásokban a Corporate Values csapatával dolgozik együtt, illetve a KÜRT Akadémia rendszeres vendégírója.