Egy korábbi videóban kitértem arra, hogy a kritikákat kizárni nem mindig jó dolog, és elérkezett az ideje annak, hogy válaszoljak az engem ért kritikákra is.

Amikor elindultam az önfejlesztési úton, az akkori gyerekkori barátaim sokat nevettek rajtam, sőt, elutasítottak engem. Ezt akkoriban nem értettem igazán, rosszul esett, de úgy érzem, hogy mostanra megerősödött annyira az önbizalmam, hogy reagáljak a tőlük érkező megjegyzésekre.

Elon Musk, a Tesla alapítója mondta egyszer, hogy az ember barátai általában tudják, hogy mi az, amit rosszul csinál, csak nem mondják el neki, mert szeretik. Ezért megkértem egy régi barátomat, aki még mindig jóban van ezekkel a gyerekkori ismerősökkel, hogy mondja el nekem a véleményüket, miért is gáz az, amivel foglalkozom.

1. Kritika: “nem érthet hozzá 21 évesen”

Az első kritika, amit kaptam tőlük, hogy nem értek hozzá, és mi az, hogy 21 évesen már tanácsokat adok.

5 110 óra

Ennyit foglalkoztam a témának a tanulmányozásával legalsóbb becsléseim szerint. Azt mondják, hogy angolul nulláról kezdve 960 óra alatt folyékonyan meg lehet tanulni. Malcolm Gladwell szerint átlagosan 10 000 óra tanulás kell ahhoz, hogy az ember egy adott terület világszínvonalú szakértőjévé váljon. Reálisabb becsléseim alapján olyan 7 ezer óra környékén járhatok.

Hogy jött ki ez a szám?

7 éve foglalkozom önismerettel, önfejlesztéssel. Minimum napi 2 órát foglalkozom azzal, hogy tanuljam a témát. Séta közben, főzés közben, ebéd közben. Tanulások között szünetet tartva. Este, pihenésnek, és így tovább. Persze voltak napok, amik kimaradtak, viszont nem számoltam bele az eddig egyetemen eltöltött 3 év tanulmányát, és az intenzívebb időszakokat sem, amikor teljes napok mentek el tanulással vagy az ismeretek gyakorlásával. Ahogy ebbe egyetlen tréninget sem számoltam bele, amin részt vettem, sem azokat az órákat, amikor az ügyfeleimmel közösen dolgoztunk.

Fel lehetne sorolni egyébként egy csomó eredményt, hogy hol adtam elő, milyen tréningeket tartottam milyen cégeknek, vagy hogy milyen neves emberek hívtak előadni. Azonban ez még nem a tudásomat bizonyítja, csak hogy mások mennyire bíznak a tudásomban.

Az teljesen jogos kételkedés a részükről, hogy tapasztalatlannak tűnhetek. Ami biztos, hogy nincs mögöttem több évtizedes tapasztalat. Ami egyébként óriási előny a velem egykorúaknak, mert sokan pont a fiatalságom miatt tudnak annyira jól kapcsolódni hozzám.

 

2. kritika: “csak átveri az embereket”

Az érdeklődés mellett a másik motiváló tényező számomra az volt, hogy eléggé negatív énképpel kezdtem neki ennek az útnak. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy elhiggyem, hogy egy adott kijelentésem, felismerésem jó, annak rengeteg komoly tesztet, próbát vagy tudományos bizonyítékot kell megállnia. Így nagyon motivál mindaz, hogy az embereknek hiteles segítséget adhassak.

Másrészről ha átverném az embereket, akkor még kevésbé tudnám átérezni azt, hogy jó ember vagyok, amivel még rosszabbul lennék a negatív énkép kapcsán. Az erős erkölcsi iránytű és küldetéstudat mellett pedig elképzelhetetlennek érzem, hogy ezt képes legyek megtenni. Mint látszik, a kritikákat is meghallgatom, és igyekszem tanulni belőle. Ha esetleg bárki meg tudja mutatni, hogy hol vertem át akár egy mondat erejéig is, akkor hálás leszek neki, hogy megmutatja, hogy hol tudok pontosítani azon, amit tanítok.

Folyamatosan ellenőrzöm magam, hogy még mélyebb tudást adhassak át. Az online elérhető Maximális Önbecsülés programunkat is rendszeresen frissítem, aktuális információkkal bővítem ki, hogy az előfizetőink megbízható és friss értéket kapjanak.

 

3. kritika: “azt hiszi, mindenre tudja a választ”

Aki ismer tudja, hogy csak arról érzem így, ahol ez megalapozott. Elég logikus, hogy vagy az előző bekezdésekben adott válaszom, vagy ez a kritika igaz.

Bár lehet, hogy a videóimon magabiztosnak látszódom, hiszen olyan dolgokat adok át nektek, amikben már elég erősen hiszek, de közben rengeteg kérdésre nyilvánvalóan nem tudom a választ. 

Ami áldás is, mert motivál arra, hogy ne dőljek hátra, hanem folytassam a tanulást és a fejlődést.

4. kritika “csak a hülyék hallgatják”

 azaz, miért mondják meg nekünk mások, hogy mit csináljunk, nem tudjuk ezt magunktól is?

Levezetem. Ha egy nagyon jó színész, orvos vagy vállalkozó (stb.) akarsz lenni, ahhoz tanulnod, fejlődnöd kell. Bele kell fektetni a megfelelő energiát és időt, hogy elérhess arra a szintre, amit megcéloztál. Te abban leszel profi, amit te csinálsz (pl. profi mérnök vagy). Én abban, amit én csinálok (a hatékony önmegvalósítás lélektanában). Logikus, hogy nem tudod mindkettőt egyszerre ugyanolyan mélységig és minőségig végigcsinálni. Ahogy egy orvosit sem végzel el ahhoz, hogy magadnak gyógyíts mindent.

Gyakorlatilag hülyeség lenne mindent egyedül csinálni, nem? Így sokkal inkább az marad el, aki nem tanul, nem fejleszti magát, és nem kér segítséget más szakértőktől.

About Bíró Bence Péter

Az Eredmények című könyv szerzője, a Fulfilled.hu tulajdonosa. A Nincs Többé Jófiú c. könyv fordítója és kiadója. Előadott 2 Superbrands-díjas cég vezetőségének, Svájcban, és számos magyar konferencián és rendezvényen (Fénykonferencia, Pozitív Gondolkodók Napja, Everness fesztivál, stb.). Los Angelesben tanult Dr. Robert Glovertől, és jelenleg a PPKE pszichológia szakos hallgatója Budapesten.